10 millióra perlik Jolly-t, de ő tagadja a lopást

A felkapott mulatóssztárt plágiummal vádolják legnépszerűbb slágere kapcsán, ami valóban kísértetiesen hasonlít az eredetinek vélt dalhoz.
Kapcsolódó cikkek

Jolly és Kis Grofó No roxa áj című slágere már 13 millió kattintásnál tart a YouTube-on, néhány hónapja azonban felröppent a pletyka, mi szerint lopták a dalt. Dirnberger Tímea Kamy azt állítja, hogy a zenei alap az övé, amelyet 2007-ben le is védetett. Kétségtelen, hogy a két mű megtévesztésig hasonlít egymásra, ám Jolly homokba dugja a fejét és rendkívüli észérvekkel tagadja a vádakat.

“Nem nyúltam le. Azt mondom, hogy a dallam biztosan hasonlít. Nagyon sok olyan dal van, ami hasonlít egymásra. Én azt mondom, hogy nem loptam, ő azt mondja, hogy loptam, majd a bíróság eldönti” – mesélte a mulatós a Mokkában, aki influenzára hivatkozva még a tárgyaláson sem jelent meg, de még csak ügyvédje sem képviselte őt.

Az énekesnő egyébként 10 milliós kártérítést követel tőle, de Jolly ragaszkodik a saját igazához, sőt elmondta, hogy a dalt eredetileg egy erdélyi barátjának írta sok évvel ezelőtt, úgyhogy az övé. Punktum. Mindehhez felesége, Suzy bőszen helyeselt, habár tavaly októberben még őt is a napilapokban hordta le