Katonaedzésre vitte gyerekeit Sarka Kata

Hajdú felesége szerint a gyerekek jobban bírták a kiképzést, mint ő.
Kapcsolódó cikkek

Sarka Kata több mint egy órán át keményen edzett gyerekeivel, Noncsikával és Dávidkával együtt. A katonaelemeket is tartalmazó edzést a gyerekek a fiatal anyuka elmondása szerint jobban bírták, mint ő maga.

“Nagyon jó volt a gyerekekkel együtt sportolni, bár a végére elfáradtunk, hiszen teljesen más mozgásforma volt, mint amelyeket korábban kipróbáltam. Noncsi és Dávidka is nagyon élvezte, különösen azért, mert együtt csináltuk végig a több mint egyórás edzést” – mesélte a Blikknek a nemrég ingatlanvitába keveredő Kata, aki azt is hozzátette, hogy a sport eddig is jelen volt az életükben. – “Noncsi mazsorettezik, Dávid pedig karatézik. Szerencsére mind a ketten élvezik és szeretik is, ha mozoghatnak. A Bootcamp is tetszett a gyerekeknek, és nekik, velem ellentétben, még izomlázuk sem volt.”

Fotó: TV2