Valtteri Bottas és Lewis Hamilton éveken át csapattársak voltak a Forma-1-es Mercedes csapatnál, de a mostani idényt a finn pilóta már az Alfa Romeónál kezdte.
A közös munka során Hamilton bizonyára sokmindent látott Bottasból, amit az átlagember nem, de az a tippünk, hogy a hétszeres világbajnokot így is alaposan meglepte tavalyi csapattársa a mostani találkozásnál.
Történt, hogy Bottasról az egyesült államokbeli Aspenben olyan kép készült, amelyen az látszik, ahogy meztelenül hasal egy hegyi patakban. A képet Bottas jótékonysági célra ajánlotta fel, és az eladott példányokból 50 ezer euró (19,6 millió forint) folyt be.
Bottas úgy döntött, Hamilton is kap egy tiszteletpéldányt a képből, úgyhogy ha a közös évek során esetleg nem látta a finn csupasz fenekét, most pótolhatja.
A Monacói Nagydíj első szabadedzésén Bottas volt az egyetlen, akinek nem volt mért ideje, mert egy technikai hiba miatt nem tudott kihajtani a pályára. A második szabadedzésen aztán 27 kört tett meg az Alfa Romeóval, és a 13. helyen zárt. Mindkét szabadedzést a Ferrari hazai pályán versenyző pilótája, Charles Leclerc nyerte.
A második edzés hamar befejeződött Daniel Ricciardo számára, aki összetörte a McLarenjét.
Az első szabadedzés végeredménye:
A második szabadedzés végeredménye: