A két madridi klub meccsét meglepő időpontra tette a spanyol szövetség, ugyanis vasárnap délben kezdtek a felek a Santiago Bernabéuban. A Real Madrid mestere, José Mourinho érdekes döntést hozott a találkozó előtt, ugyanis Iker Casillas kéztörése után a királyi alakulat azonnan leigazolta a Sevillától Diego Lopezt, mégsem ő állt a Blancók kapujába, hanem a fiatal Antonio Adán, akinek korábban is bizalmat szavazott már a portugál mester.
A meccs kezdetén egyébként többet tett a győzelemért a hazai alakulat, mégsem sikerült gól szerezniük az első félidőben, bár Cristiano Ronaldo többször is veszélyeztetett, míg Luka Modric a 43. percben épphogy fölé durrantott.
A szünet után azonban beindult a hazai gépezet: egy kapushiba után Sergio Ramos küldte a kapuba a labdát, amihez hozzáért a Getafe egyik játékosa, Valera is, majd Cristiano Ronaldo ünnepelhetett gólt a 62. percben.
A portugál klasszis három perccel ezután Di Maria átadását fejjel váltotta gólra, a 71. percben pedig büntetőből volt eredményes (4-0).
Ezzel a kiütéses győzelemmel a Real Madrid átmenetileg 12 pontra közelítette meg az éllovas Barcelonát, míg a Getafe maradt a 11.
Eredmény – Primera Division, 21. forduló |
Real Madrid – Getafe 4-0 (0-0) Gólszerzők: Valera (53.-öngól), Cristiano Ronaldo (62., 65., 71.-utóbbit büntetőből) |