Stark vezeti az Izland elleni meccset

A német játékvezető sípszavára indul a magyar labdarúgó-válogatott szerdai felkészülési mérkőzése a Puskás Ferenc Stadionban.

A hazai szövetség honlapjának keddi közlése szerint a vezetőbíró munkáját két honfitársa, Mike Pickel és Guido Kleve segíti majd, míg a negyedik játékvezető Farkas Balázs lesz.

Wolfgang Stark 1999 óta FIFA-játékvezető, az elmúlt 12 évben több világversenyen is részt vett. Három mérkőzést kapott a 2010-es, dél-afrikai világbajnokságon, valamint rendszeresen vezet a Bajnokok Ligájában is.

2002-ben ő fújta a sípot a ZTE-Manchester United BL-selejtezőn a Puskás Stadionban – a mérkőzést 1-0-ra a magyar bajnok nyerte.

A Magyar Labdarúgó Szövetség felhívja a szurkolók figyelmét, hogy a mérkőzés napján a Puskás Ferenc Stadion pénztárai zárva lesznek, ezért a helyszínen nem lehet jegyeket vásárolni a 19 óra 45 perckor kezdődő mérkőzésre.

Akik a találkozó napján szeretnének belépőhöz jutni, 18 óráig az ország bármelyik IBUSZ-irodájában vásárolhatnak jegyet a mérkőzésre.