Pár nappal vagyunk túl a párizsi olimpia női öttusaversenyein – a fantasztikusan versenyző Gulyás Michelle aranyérmet nyert –, ahol a 13. helyről végül a 4. helyre futottad/lőtted fel magadat az utolsó tusában. Félig tele vagy félig üres az a pohár?
Azért picit keserédes ez a negyedik hely. Még mindig. Csak jobb lett volna éremmel hazajönni. Ami fájó, tényleg zsigeri szinten éreztem a felkészülés alatt, a verseny előtt, de még a körvívás után is, hogy sikerülni fog az érem. Így mentem neki a versenynek vasárnap reggel, amikor a legelső busszal utaztam a verseny helyszínére. Még szinte senki nem volt ott. Ahogy sétálgattam a néző nélküli lovas- és futópályán, azt éreztem, igen, ez menni fog. És ilyen szempontból jogos bennem a csalódottság érzése. Viszont napról napra, óráról órára jobb a lelki állapotom. Most már kezdem egyre jobban értékelni a negyedik helyet. Pláne, miután hétfőn bepötyögtem a Wikipedia keresőjébe, hogy olimpiai negyedik helyezettek listája.
Végigszaladtam a neveken – és milyen neveken, úristen –, akik ugyanezt az utat már végigjárták. Biztosan nekem is menni fog, hogy feldolgozzam a saját olimpiám sikerét is – és a kudarcát is.
Ha már választ kell keresni a „miért nem sikerült a dobogós hely” kérdésre, mi lenne az?
Extrán erős évet zártam. Ezt én is érzem. Ha csak a fizikai számokra és a lovaglásra fókuszálunk, mindig a top háromban végeztem, gyakrabban az első kettőben, vagy éppenséggel nyertem. Az olimpián olyan időt produkáltam a laser run során (a futásból és lövészetből álló kombinált szám – a szerk.), amit ott senki, és bár még pontosan nem számoltam ki, de talán kijelenthető, Párizsban is az egyik, ha nem a legerősebb négy számot csináltam.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="683" width="1024" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
A sportágnak viszont öttusa a neve, nem négytusa.
A vívásomban maradt benne az a nyolc pont, amivel megelőzött végül a koreai lány. Ha azokkal a pontokkal beljebb vagyok, elérhető lett volna a dobogó. Ilyen szempontból ez a tusa számomra korábban és most is visszahúzó erőként volt jelen. Az olimpián egyébként ennek ellenére nem értékelem rossznak a vívásban nyújtott teljesítményemet. Inkább közepesnek mondanám, mert tudni kell, hogy iszonyatosan mélyről jövök felfelé.
Mire gondolsz pontosan?
A vívás nem alapsport. Ahhoz, hogy az ember a páston ne össze-vissza hadonásszon a pengével, hanem a kéz- és a lábmunka tökéletes összehangolásával valósítson meg taktikai és technikai feladatokat, adjon tudatos találatokat az ellenfelének, hosszú-hosszú évek gyakorlása szükséges. Ebben a sportágban nem lehetsz egyik pillanatról a másikra eredményes. Én 16 éves koromig kézilabdáztam, utána kezdtem el öttusázni. Ez nekem nyilvánvaló hátrányt jelent.
Ebből az is következik, hogy a vívásodban még van potenciál, fejlődési lehetőség?
Abszolút. Amikor az olimpián az első versenynapunkon befejeztük a körvívást, nem is feltétlenül a győzelmek és a vereségek negatív aránya (15 győzelem, 20 vereség, 200 pont, 31. hely – a szerk.) vagy a pontszám miatt voltam csalódott, hanem azért, mert már tudok ennél jobban is. Az elmúlt évben az edzéseken már éreztem azt, hogy egyre jobban fejlődöm technikailag. A két kiváló vívóedzőm, Dancsházy-Nagy Tamás (a Párizsban aranyérmes párbajtőr-válogatott szakági vezetője, Siklósi Gergő edzője – a szerk.) és Magyary István rengeteget segített ebben, el sem tudom képzelni, hogy náluk jobb emberek körében készüljek. És tényleg, az utóbbi hónapok edzésein már jó, tudatos tusokat adtam. Csakhogy ez még nem igazán jön ki, vagy nem mindig jön ki úgy a versenyeken, ahogy azt elvárom magamtól. Az idei világbajnokságon, amikor végül második helyen végeztem egyéniben, 17 tust szúrtam. Előtte Szófiában, amikor megnyertem a világkupát, 16-ot. Párizsban 15 találattal zártam.
Ha Párizsban is megvan a 17, ami további tíz pontot jelent, akkor most ott a nyakadban a bronzérem.
Ha onnan nézem, hogy első olimpiámon vívtam ennyit, akkor ez a 15 is értékesnek mondható. Ami bosszant, hogy technikailag sokkal-sokkal több van már bennem, és ugye a végelszámolásnál az a vb-hez képest két plusz találat rengeteget ér, ezért nem voltam elégedett a teljesítményemmel.
Az edzésmunkádat összefogó Kállai Ákos úgy fogalmazott, a gyermekkorod helyszínétől, az alig 2500 lakosú Kistokajtól rendkívül messzire, Párizsig és a negyedik helyig jutottál, amire kifejezetten büszke. Ha innen nézzük az olimpiai teljesítményedet, még mindig elégedetlenkedsz és a hibapontot keresed?
Tényleg elég messzire. Már most is. De hát ilyen vagyok, magammal, a teljesítményemmel szemben örök elégedetlen.
Viszont a párizsi olimpia volt az utolsó olyan öttusaverseny, ahol még lovagoltatok. Egy új sportág jön helyette, az Obstacle Course Racing (OCR), amit leginkább a Ninja Warrior akadálypályájához tudnánk hasonlítani. Olvasni olyat, hogy a változás sokakat elgondolkodtatott, számukra kérdést jelent a folytatás. Te is azt érzed, hogy lovaglás nélkül mit sem ér ez a sport, ezért inkább abbahagyod? Ha nem, az amúgy is erős fizikai számaid egy újabb erőt és állóképességet igénylővel kiegészülve erősítik vagy gyengítik a pozíciódat a nemzetközi mezőnyben?
Én is érzem, hogy erőnlét terén az eredményesebb versenyzők közé tartozom. A magyarok között talán ki lehet jelenteni, hogy a legjobb fizikai paraméterekkel bírok. Nekem eszembe sem jutott, hogy befejezzem. Persze, hogy folytatom.
Az szabad szemmel is jól látható, hogy nem vagy törékeny nádszálkisasszony. A kar- és vállizomzatod talán már most alkalmas alapot sejtet erre a csimpaszkodást igénylő sportágra – vagy minek nevezzük. Tényleg, te minek nevezed?
Egyelőre még én is csak úgy gondolok rá, hogy csimpaszkodva, függve, lógva vagy akárhogy, de végig kell menni egy adott pályán.
Milyen hosszú igénybevételt jelent ez a lovagláshoz képest?
Talán 70–80 méter lehet a pálya, időben körülbelül ugyanaz az egy perc, mint a lovaglás, de merőben más képességeket igényel, terhelést ad a szervezetnek. Nem merültem még el a szabályokban egyébként.
Tesztversenyek már voltak, sőt, junior korig már éles versenyeket is rendeztek Magyarországon. Kipróbáltad már?
Teljesen szűz ez a terület számomra. Az olimpia előtt pláne azt éreztem, hogy felelőtlenség lenne kipróbálni a szövetség OCR-pályáját, vagy akár csak játékból tesztelgetni magam megerősítetlen izomzat nélkül.
Sérülésveszélyesnek láttad?
Mindenképp.
Viszont úgy tekintek rá, hogy most lehetőségem lesz előnyt kovácsolni a korábbi hendikepemből, hogy a többségnél sokkal később kezdtem el az öttusát. Nekem így semmifajta félelmem nem lehet, és nincs is azzal kapcsolatban, hogy a nulláról kell belépnem egy új sportágba.
Amikor 2016-ban elkezdtem, öt sportágat kellett a semmiből felépítenem. Most csak egyet. Menni fog.
Ezek szerint optimistán állsz a váltás előtt?
Abszolút. És tényleg azt tudom mondani, hogy éhes maradtam erre az olimpiai éremre. Nagyon éhes. Azt sajnálom, hogy az idei világbajnoki címem egy hajszálon múlott. Párizsban az érem körülbelül három hajszálon. Meglehet, direkt kaptam a jóistentől ezeket a hajszálakat, hogy megtanuljam értékelni ezt a negyedik helyezést. Eddig is próbáltam erőt nyerni mindenből, a negatív és a pozitív dolgokból is. Biztos vagyok benne, hogy Párizs is, és a sportágam változása is tovább erősít majd, és Los Angelesig maximálisan segíteni fognak azokat a tanulságok, amiket az élet eddig adott, és amiket tartogat még számomra.