Újabb két csere a magyar női kézilabda-válogatott keretében

Golovin Vlagymir szövetségi kapitány változtatott az utolsó csoportmeccs előtt.

A kapus Janurik Kinga helyére Szemerey Zsófi, míg az irányító Debreczeni-Klivinyi Kinga helyére a balátlövő Kácsor Gréta került a párizsi olimpián szereplő magyar női kézilabda-válogatott keretébe a nemzetközi szövetség honlapja szerint.

Szerdán már volt egy csere a keretben, akkor a beálló Bordás Réka helyett poszttársa, Pásztor Noémi került be. A párizsi játékok kézilabdatornáján 14 játékos alkotja a csapatot, de van három tartalék is, akiket be lehet cserélni.

A női válogatott négy forduló után két győzelemmel, illetve egy-egy döntetlennel és vereséggel már biztosan negyeddöntős. A csoportkört szombaton reggel 9 órától Hollandia legjobbjai ellen zárja Golovin Vlagymir szövetségi kapitány együttese.

Kapcsolódó
„Nem hagytuk megtörni magunkat” – a szívét-lelkét kitette a negyeddöntőbe jutott női kézicsapat
Klujber Katrin szerint mindent úgy csináltak, ahogy előre megbeszélték .