Hiába az olimpiai álom a győztessé válás lehetőségéről, ha az algériai bokszoló ügyének kizárólag vesztesei lehetnek

Imane Helif minden valószínűség szerint nem nő. Ugyanakkor azok alapján, amit tudunk róla, férfinak sem nevezhetjük teljes bizonyossággal. Esete – amely nemcsak a most zajló párizsi olimpián váltott ki óriási vitákat, de már az amerikai elnökválasztási kampányt is tematizálja – kiváló bizonyítéka annak, hogy a társadalmi tabusítás, az árnyalatokra vak, de legalább permanensen vívott szellemi polgárháború kizárólag tragédiákat és veszteseket termelhet ki, semmi mást.

Röviden a lényeg: az algériai Helif másodlagos nemi jellegeit tekintve nőként született, lányként nevelték fel, és mióta az eszét tudja, a női mezőnyben indul bokszversenyeken. 2022-ben a nők között lett világbajnoki ezüstérmes Isztambulban, és 2023-ban is a női mezőnyben indulva jutott el a vb-fináléig Új-Delhiben – ekkor azonban a Nemzetközi Boksz Szövetség (IBA) arra hivatkozva, hogy megbukott a nemvizsgálaton, kizárta őt a versenyből. A probléma abból adódik, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem ismeri el legitimnek a korrupciós botrányokkal terhelt, nyilvánvaló és egyértelmű orosz befolyás alatt álló IBA-t, ami többek között abban nyilvánul meg, hogy az olimpiai boksztornát – más sportágakkal ellentétben – nem a szakszövetség égisze alatt tartják, hanem a NOB kizárólagos felügyelete mellett. (Helif egyébként a kizárását megtámadta a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon, ám később visszavonta a keresetet.)

Szó sincs tehát arról, hogy Helif transznemű versenyző lenne, és a legkevésbé sincsen szó arról, hogy valaki, aki eredendően férfinak született, egyszer csak kitalálta volna, hogy nőként folytatja sportpályafutását, most pedig a woke-ideológia által megfertőzött Nemzetközi Olimpiai Bizottság minden további akadékoskodás nélkül hagyja őt versenyezni.

Helif egy kis algériai faluban született, és ha hihetünk az életéről szóló beszámolóknak, a családja és a környezete sokáig azzal sem volt kibékülve, hogy bokszolónak készül. Minden bizonnyal egész eddigi életét abban a tudatban élte le, hogy ő márpedig nő, hiszen nincsenek másodlagos férfi nemi jellegei. Ennek az identitásnak megfelelően női bokszversenyekre nevezett be, nők ellen versenyzett.

Amennyire a hitelt érdemlő információk alapján visszafejthető, Helifnél nem pusztán a megemelkedett tesztoszteronszint okozza a problémákat. Genetikai vizsgálatok alapján a bokszoló XXY gonoszómákkal rendelkezik, azaz a nemet meghatározó kromoszómák közül a nőkre jellemző XX-, illetve a férfi nemet identifikáló XY-páros is megtalálható a szervezetében. Köznapi néven az ilyen meghatározottságú embereket interszexuálisnak szokás nevezni, az orvosi szakirodalomban azonban az utóbbi időben már leginkább szexuális fejlődési zavarként (DSD – disorders of sex development) írják le a jelenséget.

Miért fontos mindez? Például azért, hogy lássuk és értsük: az interszexuális jelző nem az egyén nemi identitását, és legkevésbé szexuális irányultságát írja le, hanem egy testi, biológiai állapotot. A DSD-vel született emberek ugyanúgy azonosíthatják magukat férfiként, nőként, transzneműként, vagy egyéb nemi identitással, mint ahogyan hetero-, homo- esetleg biszexuálisként.

Ez a biológiai állapot okozhat hiperandrogenizmust is, ez azt jelenti, hogy egy alapvetően női nemi jellegekkel rendelkező egyénben nagyon magas a férfihormonok szintje, ami aztán olyan változásokhoz vezet a testképben, mint például az izomtömeg látványos növekedése, szőrképződés, a hang mélyülése, és így tovább. Egyelőre nehéz megállapítani, és pláne hitelt érdemlően bizonyítani, hogy Helif egészen pontosan milyen szexuális fejlődési zavarral küzd, egy azonban bizonyos:

nem egy férfiként született sportolóról van szó, hiába jelenik meg így, otrombán és aljasul leegyszerűsítve a legtöbb híradásban.

Az eset leginkább megrázó tanulsága, hogy össztársadalmilag mennyire képtelenek vagyunk értelmezni az árnyalatokat. Ha egy országot arra nevelnek, abba hergelnek bele, hogy az „apa nő, az anya férfi”, hogy két biológiai nem létezik, minden más „nyugati agybaj, abnormalitás, eszeveszett baromság”, akkor egy ilyen helyzetben a közvélemény elsöprő többsége egyszerűen képtelen lesz disztingválni. Mivel nem ismeri a fogalmakat, amivel le tudná írni a valóságot, kreál magának egy sajátot, amibe kedvére hergelheti bele magát. Most jelesül épp abba, hogy

egy pasit engednek indulni a nők között.

Persze más baj is van ezzel az egésszel. Való igaz, hogy Helif nem férfi, hanem interszexuális, de ez még nem jelenti azt, hogy mindenféleképpen joga kellene legyen indulni az olimpia női versenyszámaiban. Az élsport ugyanis – hangozzék bár kegyetlennek – nem alapjog. Pláne nem egy olyan sérülésveszélyes sportban, mint a ökölvívás, ahol a sportolók közötti biológiai különbségeknek (testsúly, magasság, izomerő) kiemelt jelentősége van: nem véletlen, hogy a versenyzők súlycsoportonként küzdenek meg egymással az egyenlőbb feltételek biztosítása érdekében.

Helif esetét a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem kezelte megfelelően; talán az IBA-val folyó sportpolitikai háború, talán más miatt, de nem is ez a legfontosabb. Hanem az, hogy más nemzetközi sportszövetségeknél az interszexuális versenyzőkre már pontos, átlátható és egyértelmű szabályozás vonatkozik. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség például – a dél-afrikai középtávfutó, Caster Semenya esetére reagálva – előírta, hogy egy versenyző csak akkor indulhat női versenyszámban, ha

• bizonyítja, hogy nő, esetleg interszex állapotban van;
• tesztoszteronszintjét legalább fél éven át 5 nmol/liter szint alatt tudja tartani, és ezután sem lépi át a megengedett határértéket.

Mindenki, aki erre nem képes – akárha biológiai okokból is – nem versenyezhet a nők között, csak nyílt kategóriában. Amit egyébként úgy hívnak, hogy férfi.

Helif esetében az a legszomorúbb, hogy csak és kizárólag veszteseket, áldozatokat termel ki. Áldozatai azok a női sportolók, akiknek egy olyan riválissal kell megküzdeniük az olimpiai éremért, aki biológiai értelemben nem tartozik a női mezőnybe, és számos nyilvánvaló testi előnnyel rendelkezik hozzájuk képes. Áldozata Hámori Luca, a magyar ökölvívó, aki parádés boksszal jutott be a legjobb nyolc közé, most viszont a legkevésbé sportteljesítménye fogja érdekelni az országot, Heliffel vívott meccse ugyanis minden korábbinál erőteljesebb, alantasabb ideológiai keretezést kap majd (olyannyira, hogy egyesek máris visszalépésre buzdítják a versenyzőt, mondván ne vállalja az egyenlőtlen megmérettetést).

Vesztese ennek a helyzetnek maga a sport, az olimpizmus is, amelynek egyik legfontosabb gondolata a fair, egyenlő versenyről és a kiegyensúlyozott, méltóságteljes küzdelemről szól – nem nehéz belátni, hogy Helif kapcsán ezt per pillanat lehetetlen biztosítani.

És mondjuk ki, vesztese ennek a cirkusznak Helif is, aki semennyire nem tehető felelőssé a szexuális fejlődési zavaráért, most mégis oktalan, artikulálatlan gyűlölet és megbélyegzés céltáblájává válik. Dehumanizálják, pusztán azért, mert azok, akiknek az lett volna a dolguk, hogy biztosítsák az igazságos verseny feltételeit, nem végezték el megfelelően a munkájukat.

Kapcsolódó

Védelmébe vette a NOB azt a bokszolót, akit azzal vádolnak, hogy férfiként szerepel a női tornán

Imane Helif ellen 46 másodperc alatt feladta a küzdelmet az ellenfele, azóta forrnak az indulatok. A következő meccse épp a magyar színekben versenyző Hámori Luca lesz.