Medvegyev többszörösen vert helyzetből jutott az Australian Open döntőjébe

Az orosz újabb ötszettes meccset nyert meg.

Az orosz Danyiil Medvegyev lesz az olasz Jannik Sinner ellenfele vasárnap az ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi egyes fináléjában.

A Melbourne-ben 2021-ben és 2022-ben is döntős Medvegyev nyolcadszor jutott a négy közé GS-viadalon, ahol ellenfele az olimpiai és kétszeres ATP-világbajnok német Alexander Zverev volt, aki hetedik Grand Slam-elődöntőjére készülhetett. A Rod Laver Arena közönsége azt kapta, amire számíthatott:

kimerítő alapvonalcsata zajlott a pályán, az első szettben hat legalább 20 ütéses labdamenet alakult ki, az egyiknél ráadásul 51-szer (!) szállt át a labda a háló felett.

A 26 éves Zverev dupla brékkel 4-1-re ellépett, az egy esztendővel idősebb orosz azonban 5:5-nél utolérte őt, csakhogy ekkor ismét elvesztette a szerváját, ami a játszmájába került. A folytatásban a német 2-2-nél került brékelőnybe, aztán 5:3-nál ismét elvette a szokásosnál lassabb és öt kettős hibánál tartó orosz adogatását, ami már a kétszettes előnyt jelentette.

A harmadik felvonás egyetlen bréket sem hozott, és azon dőlt el, hogy a rövidítésben 4-4-nél Medvegyev volt nyugodtabb. A negyedik szettnek ugyanez volt a forgatókönyve, újabb rövidítés következett, és ebben moszkvai teniszező 5-5 után egy szerencsés ütéssel és egy ásszal kiegyenlített. Jöhetett 3 óra 40 perc után a döntő játszma, amelyben már két elcsigázott játékos volt a pályán, és Zverev roppant meg, 2-2-nél elvesztette a szerváját, majd az orosz innentől már nem engedte ki a kezéből a meccset, másodszor is megfordított egy mérkőzést kétszettes hátrányból az idei AO-n. Az összecsapás 4 óra 18 percig tartott.

A vasárnapi fináléban tehát Sinner és Medvegyev csap össze, egymás elleni mérlegükben 6-3-ra az orosz vezet. Utóbbi a hatodik GS-döntőjére készül, az olasznak ez lesz az első fináléja.

Australian Open, elődöntő

Medvegyev (orosz, 3.)-Zverev (német, 6.) 5-7, 3-6, 7-6 (7-4), 7-6 (7-5), 6-3