Felesége nyilatkozott a kórházba került Anatolij Karpov állapotáról

A 71 éves orosz nagymester személyi asszisztense és felesége is cáfolta, hogy támadás érte volna.

Elesett és agyrázkódással szállították kórházba Anatolij Karpovot, a sakkozás 12. világbajnokát – jelentette kedden a TASZSZ állami hírügynökség a 71 éves orosz nagymester személyi asszisztensére hivatkozva.

A beszámoló szerint Karpov az utcán megcsúszott, elesett és beütötte a fejét. A kórházi vizsgálatok nem állapítottak meg nála törést, és várhatóan egy héten belül hazaengedik. Az asszisztens egyúttal cáfolta azokat a korábbi híreket, melyek többek között arról szóltak, hogy Karpov – aki parlamenti képviselő – utcai támadás áldozatául esett, majd intenzív osztályra került, ahol mesterséges kómában tartják.

A nagymester felesége az Izvesztyija című újságnak nyilatkozva azt mondta, hogy kórházban levő férjének állapota kielégítő.

Reggel meglátogattam, magánál volt és elég aktív, azon bosszankodott, hogy nem engedik haza. Az orvosok szerint ez még korai lenne, most pihenésre van szüksége

mondta Natalija Bulanova, aki szerint a hét végén engedhetik haza férjét a kórházból.