A címvédő Barcelona 35-28-ra nyert a Pick Szeged vendégeként a kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében.
Remekül kezdett a magyar bajnok, az első 10-15 percben ellenfele fölé tudott nőni, sőt 9-5-re el is tudott lépni. Sokat segített a remeklésben Mirko Alilovic is, aki szinte mindent kivédett.
Sokat kivett a szegediekből az első félidő, de szünetre így is vezetéssel, 15-14-gyel mehettek pihenni a magyar csapat tagjai. Térfélcsere után aztán új fokozatba kapcsolt a Barca, 20-20-nál be is érte a hazaiakat, sőt tíz perc alatt már a katalánok vezettek három (!) góllal. Egészen hitehagyottá vált a Szeged, Juan Carlos Pastor kétszeri időkérése sem rázta föl a csapatot. A második félidő első tíz percét 9-5-re, a második tíz percét pedig 7-2-re veszítette el.
A hajrára így aztán kiengedett már a Barcelona és így kozmetikázni tudta az eredményt a Szeged, de az első 35-40 perc alapján ennél jóval szorosabb mérkőzésre lehetett számítani.