Óriási meglepetésre a szám egyik legnagyobb favoritja, Mikaela Shiffrin kiesett a női műlesiklók első futamában a pekingi téli olimpián.
A sportág jelenlegi legnagyobb sztárja, a kétszeres olimpiai bajnok Shiffrin a pálya elején rontott, és így nem tudta befejezni a futamot. A 26 éves Shiffrin számára eddig csalódás az olimpia, hiszen korábban óriásműlesiklásban is kiesett.
A kiesése után Shiffrin összetörve üldögélt a havon, majd később azt nyilatkozta, szörnyen érzi magát.
„Már a rajttól nagyon meg akartam nyomni a futamot, a lehető legbevállalósabb módon szerettem volna végigmenni a pályán, mert tudtam, hogy az a leggyorsabb is egyben. Ez van” – nyilatkozta Shiffrin.
Az amerikai klasszist két honfitársnője is vigasztalta a Twitteren, a négyszeres olimpiai bajnok tornász, Simone Biles egyszerűen csak szíveket posztot, ezzel jelezve együttérzését,
míg a 2010-es vancouveri olimpián lesiklásban győztes Lindsey Vonn azt üzente Shiffrinnek, hogy emelje fel a fejét, mivel a mostani kiesése nem teszi semmissé a korábbi eredményeit.
Pekingben az arany a szlovák Petra Vlhováé lett, aki az első futamban 72 százados hátrányt szedett össze, aztán a másodikban nagyon összeszedte magát. Vlhova Szlovákia első olimpiai bajnoka lett alpesisíben.
Az első futamot a 88 fős mezőnyben a 44. helyen zárta a 19 éves Tóth Zita, aki a másodikban is szépen sízett, így végül összesítésben – Vlhovától közel 11 másodperccel elmaradva – a 40. pozícióban fejezte be szereplését. Az izraeli színekben szereplő Szőllősi Noa közvetlenül Tóth mögött a 41. lett.
Tóth Zita második futama: