A magyar páros az első meccsen búcsúzott a németországi darts-csapatvilágbajnokságon, miután 5-3-ra kikapott litván ellenfelétől.
Jól kezdte a meccset a magyar csapat, hiszen Végső János és Kovács Patrik besöpörte az első leget. A litvánok 2-1-re fordítottak majd Kovács 135-ről szállt ki, és ezzel egyenlített.
Úgy tűnt, lendületbe jött a magyar páros, amelynek hat nyila volt a 3-2-es vezetéshez, de ezúttal nem ment a kiszállózás, Darius Labanauskas így ismét a litvánokat juttatta előnyhöz. 4-2-nél a litvánoknak három lehetőségük is adódott, hogy lezárják a meccset, de ezúttal nem céloztak pontosan, Végső pedig egy dupla hússzal szépített.
A litvánok a nyolcadik legben öt meccsnyilat is elpazaroltak, végül Labanauskas, a PDC-világranglista 39. helyezettje egy dupla néggyel juttatta tovább a duójukat.
A magyarok számára ezzel véget ért a verseny, míg a litvánok a legjobb 16 között a világbajnok Gerwyn Price-szal felálló Walesszel találkoznak.
A kiemelt képen Végső János látható.