A profi nehézsúlyú bokszvilágbajnok, Anthony Joshua kiütéssel nyert kihívója, Kubrat Pulev ellen Londonban.
A Boksz Világszövetség (WBA), a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) és a Boksz Világszervezet (WBO) vb-címének 31 éves brit birtokosa már az első menetekben fölénybe került 39 esztendős bolgár ellenfelével szemben; az IBF kötelező kihívója a harmadik szakaszban padlóra került.
A folytatásban azonban összeszedte magát, de amikor úgy tűnt, kiegyenlítetté vált a küzdelem, Joshua a kilencedik menet végéhez közeledve kiütötte őt. Pulev nem tudott felállni a rászámolás alatt.
A mindent eldöntő ütés egy másik szögből:
A két bokszoló eredetileg 2017 októberében találkozott volna, akkor azonban Pulev vállsérülés miatt visszalépett. A bolgár egyszer már ringbe szállt az IBF nehézsúlyú övéért, de 2014-ben az ötödik menetben kiütötte őt az ukrán Vlagyimir Klicsko.
A londoni meccsre – amelyet a Wembley Arénában vívtak – korlátozták a belépést, mindössze ezer embert engedtek be a nézőtérre a koronavírus-járvány miatt, írja az MTI.
A címzett nem sokkal később a Twitteren jelezte, hogy készen áll a címegyesítő mérkőzésre.