Rebrov Fradija olyan, mint a Kalasnyikov

Újabb bravúrjával a Fradi immár nemzetközi tényezőnek látszik a BL-ben, de kérdés, mennyit segít a magyar futballnak, ha nyolc külföldivel a kezdőjében játszik csoportmeccseket. És eleve, milyen érzés a hatalom kirakatcsapatának lenni az ellenzéki hevületére mindig oly' büszke Fradi-szurkolók között? Erre kereste a választ Kele János és Kálnoki Kis Attila két ősfradistával, Nagy Józseffel és Szetei Zsolttal.

Egy lépésre került a Bajnokok Ligája főtáblájától az FTC, amely 2-1-re győzött a Dinamo Zagreb ellen, és így visszavágott a tavalyi vereségért. A Ziccer mostani adásában két ősfradista, Nagy József és Szetei Zsolt osztotta meg érzéseit a mostani BL-szereplésről, de szóba került az utánpótlás, és az is, melyik lenne jobb: ha a BL-főtáblán becsúszna pár pofon vagy ha az EL-ben továbbjutásért harcolna a Fradi.

A Ziccer korábbi adásait ITT találja.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu