Mégsem rasszista üzenet miatt kapott kötelet az afroamerikai autóversenyző

Óriási fordulatot jelentettek be az FBI vizsgálata után.
Kapcsolódó cikkek

Vasárnap hajnalban az alabamai Talladega pályáján egy kötélhurkot találtak az afroamerikai Nascar-versenyző, Bubba Wallace garázsában. Az eset értelemszerűen felzaklatta a pilótát és a mezőny többi tagját is, azonnal vizsgálat indult, miközben a sorozat összes afroamerikai versenyzője felvonult tüntetésként.

Társai félelmetes felvonulással álltak ki a kötélhurkot kapott pilóta mellett
Az alabamai Nascar-verseny előtt minden pilóta felvonult Bubba Wallace mögött.

Magyar idő szerint szerda hajnalban aztán hatalmas fordulat állt be a történetben, ugyanis az FBI nyomozása során kiderült, a kötéhurok már október óta a garázsban volt.

Az FBI a képi bizonyítékokat átvizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a garázsajtó kötelére kötöttek egy hurkot, amely ősz óta így került a garázsba. Nyilvánvalóan már jóval a 43 csapat érkezése előtt is így volt

– idézi az ESPN az állásfoglalást.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a garázsba kerüléskor még azt sem tudhatták, kinek a kocsija parkol majd ott. A Nascar vezetői nagyon megnyugodtak, sőt többen meg is dicsérték őket, amiért kiválóan léptek föl egy ilyen nehéz helyzetben. Bubba Wallace ugyanakkor nem tudott megnyugodni teljes mértékben.

Teljesen mindegy, hogy 2019-ben kötötték meg, vagy sem, de ez egy hurok. Ugyan nem nekem szánták, de én csak annyit mondok, valaki készített egy ilyen hurkot

– mondta Wallace.

A koronavírus-járvány óta a hétfői, alabamai verseny volt az első, amelyre nézők is mehettek – igaz, mindössze ötezren vehettek részt rajta.

Kiemelt kép: Chris Graythen / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP