A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk.
Részletes leírás
A magyar pilóta ugyan a kínai versenyhétvége harmadik futamán a bokszban kötött ki és nem fejezte be a versenyt, de ettől még a második futamon megszerzett győzelmének köszönhetően élre állt.
Michelisz Norbert nyerte a WTCR vasárnapi első futamot Kínában, míg a nap második, összességében a hétvége harmadik futamán azonban nem szerzett pontot. Ningpóban a magyar pilótának nem volt ezúttal szerencséje. A kilencedik helyről rajtolt, és hasonlóan a második futamhoz, ezúttal is ütközött Andy Priaulx-lal, de most ő járt rosszabbul, eltalálta a falat, így a bokszban kötött ki a Hyundai.
A Túraautó Világbajnokság legeredményesebb magyar pilótája a második helyről rajtolva nyert futamot a kínai versenyhétvégén. Ezzel átvette a vezetést a bajnokságban, de egy ütközése miatt az eredmény még nem végleges.
A több biztonsági autós szakasszal megszakított futamot végül Yvan Muller nyerte, második helyen az ugyancsak Lynk & Co-pilóta, Yann Ehrlacher végzett. A harmadik helyen Gabriele Tarquini lett.
A végeredmény viszont nem befolyásolta a második futam után kialakult összetett állását abból a szempontból, hogy továbbra is Michelisz Norbert áll az élen.