Bombameglepetés az olimpiai hokitornán

Svájc kihasználhatta volna, hogy nincsenek NHL-esek, nem tette.
Kapcsolódó cikkek

Az olimpia férfi hokitornájának felvezetőjében azt írtuk, hogy Svájc profitálhat abból, hogy az NHL-esek távol maradtak, ugyanis a topcsapatok közül ők viszonylag kevés játékost tudtak mindig a válogatottba tenni az észak-amerikai bajnokságban játszók közül. Ehhez képest a svájciak már ki is estek.

Kedden a németektől kaptak ki hosszabbításban 2-1-re a nyolc közé kerülésért vívott mérkőzésen, így számukra véget ért a torna, csak a tizedikek lettek.

Tizenkét csapatból, csak a házigazda dél-koreaiakat (ők lettek az utolsók) és a szlovákokat előzték meg. Ez a két együttes is kikapott, csakúgy, mint Szlovénia.

A német-svájci meccsel kapcsolatos még az a történés is, hogy Cody Almondot kilenc (9!) másodperc állították ki véglegessel, miután fejre irányuló ütközést mutatott már be a találkozó legelején.

A negyeddöntőben az alábbi párosítások lesznek:

A negyeddöntős mérkőzéseket szerdán rendezik, magyar idő szerint 4 óra 10 perckor kezdődik majd a cseh-amerikai meccsel.

Eredmények – férfi jégkorong, a 8 közé jutásért

Norvégia-Szlovénia 2-1 (0-1, 0-0, 1-0, 1-0) – hosszabbítás után
Egyesült Államok-Szlovákia 5-1 (0-0, 3-1, 2-0)
Finnország-Koreai Köztársaság 5-1 (1-0, 2-2, 2-0
Németország-Svájc 2-1 (1-0, 0-1, 0-0, 1-0) – hosszabbítás után

Nyitókép: Jung Yeon-je / AFP