Magyar nőt ünnepel Görögország

Lubics Szilvia fogorvosnő. Három gyermek anyja. Bár semmilyen külső jel nem mutatja, de képes évente akár többször is 200 kilométernél többet futni egy nap alatt. Idén megnyerte a Spartathlont.
Kapcsolódó cikkek

246 (egész pontosan 245,3) kilométert fut Athén és Spárta között. Immár negyedszer. 2010-ben “csak” lefutotta 35 óra 32 perc alatt. 2011-ben a nők versenyét megnyerte (29óra 07 perc), 2012-ben harmadik lett (29óra 45 perc).

A szombati 28:03,04 órás célbaérkezése, győzelme után – ami nem mellesleg az 1983 óta minden évben megrendezendő futóverseny 3. legjobb női eredménye – Lubics Szilvia eképpen köszönte meg a segítséget:

A célbaérkezés után hagyományosan minden versenyző megcsókolja a Leonidász király szobrának lábát 
és iszik egy kortyot az Evrotaszfolyó vizéből
Forrás: facebook.com

“Mennyi minden kellett a Spartathlon eredményhez, mindenki sejtheti, aki valaha is felkészült hasonló megmérettetésre. Legfontosabb a háttér volt, aki biztosította, hogy a kemény hetek munkáját el tudjam végezni és még pihenni is tudjak. Aki leszervezte az utazást, a kint létet. Aki velem tervezett, térképeket, részidőket nyomtatott, biztatott, ha én már nem bíztam. Aki büszke rám és ez nekem nagyon sokat jelent. Kedvencünk Ákos jól megírta ezt:

“Szeretőd és társad más nem is lehet
Csak az, aki ismer és mégis szeretne hozzád érni
Akit nem kell kétszer kérni
Hogy segítsen élni”

Köszönöm Gyuri!”

Lubics György, a férj. 2013-ban 13 magyar atléta ért célba! Gratulálunk mindannyiuknak!

De mi is az a Spartathlon?

A Spartathlonon a futók az Akropolisz lábától Leonidász király Spárta főterén álló szobráig 246 kilométert futnak. Hérodotosz elbeszélése szerint ugyanis i. e. 490-ben, a marathóni csata előtt Miltiadész athéni sztratégosz egy küldöncöt menesztett Spártába, hogy segítséget kérjen Leonidász királytól a perzsák ellen háború során.

Ez a mitológiai monda az alapja a modernkori marathon futásnak is. Míg a minden évben megrendezésre kerülő Spartathlon verseny ennek az emberfeletti teljesítménynek állít emléket. Vagy méginkább tesz bizonyságot amellett, hogy Hérodotosz leírása nem mese csupán, hanem hús-vér emberek, nők, férfiak által megvalósítható teljesítmény.

A versenyen minden évben számos magyar ultrafutó rajhoz áll. Lubics Szilvia mellett Bogár István mondhatja el még magáról , hogy elsőként szakította át a célszalagot. Ő 1991-ben 24:15,31 óra alatt tette meg a távot és győzött.

A versenyen nem osztanak pénzdíjakat. Így dopping sincs. Mindenki magáért, a saját teljesítőképessége határának megismeréséért fut csupán. No és a célbaérkezést követően egy olajág-koszorút és egy érmet kap a versenyző, illetve az a megtiszteltetés ér mindenkit, hogy ihat egy kortyot az Evrotasz folyó vizéből.

Az ultramaratonista körökben úgy tartják, hogy a Spartathlon az egyik legkeményebb, ha nem maga „a” legkeményebb futóverseny a világon. Görögországban a történelmi hagyományok miatt a távot teljesítő sportolókra, de a győztesekre különösképp igazi hősként tekintenek.