Orbánnak fogalma sincs a kereszténydemokráciáról

Orbán Viktor próbálja elnevezni a rendszert, amit épített. Az illiberális demokrácia ciki, olyan, mint egy újmódi huncutság, s nem is értik igazán a népek. Olyan kéne, amitől ez az egész beilleszkedni látszana valami rég meglévő, nagyon tisztes európai hagyományba, és akkor ugye rögtön nincs itt semmi látnivaló.

Mi legyen hát az orbanokrácia eurokonform neve?

Legyen ez az… izé… várjunk csak… kereszténydemokrácia, ha már a kormányzó pártszövetség (Fidesz-KDNP) nevében ott bújik a szó. Nos, tehát, amit Orbán és csapata a hazánkkal tesz, innentől az maga a tőrőlmetszett kereszténydemokrácia, és ekképp szögezendő szembe az európai kultúrát sajnálatos módon leuraló liberális demokráciával.

Mindebből azért kitűnik: Orbán Viktor semmit nem ért abból, mit jelent a liberális demokrácia. Meg hogy mit a kereszténység. Meg hogy mit a demokrácia, úgy egyáltalán. De hogy a kereszténydemokráciáról aztán végképp halvány dunsztja nincs, az hót ziher.

Vágjunk bele: olyan, hogy kereszténydemokrácia, tényleg létezik, pontosabban léteznek különféle irányultságú kereszténydemokráciák, kéz a kézben az úgynevezett keresztényszociális, keresztényszocialista mozgalmakkal. Ezeknek vannak közös nevezőik, mint például:

• a szabadság, mint első alapelv (ahogy Konrad Adenauer, tán a legnagyobb európai kereszténydemokrata politikus is megfogalmazta),
• az etatizmus (mondjuk így: államközpontúság) elutasítása; ehelyett a kereszténydemokraták korlátozzák az állam mozgásterét, hogy ne pofázzon bele lépten-nyomon a polgárai életébe,
• a szociális érzékenység; vagyis a kereszténydemokraták tényleg senkit nem hagynak az út szélén (kivéve azt, aki valamiért ott akar maradni), az állam egyik fontos szerepe a szociális háló fenntartása,
• az internacionalizmus, vagyis a nemzetek együttműködése, nemzetek feletti gondolkodásmód (Adenauernek jelentős szerepe volt azon európai egység megteremtésében, amit Orbán szétverni próbál),
• az individualizmus, vagyis az a gondolat, hogy az egyén nem „oldódhat fel a közösségben” – nem az egyén van a közösségért,  hanem a közösség van azért, hogy az egyén fejődésének teret biztosítson.

Amennyire a hagyományos eszmetörténeti palettán elhelyezhető, a kereszténydemokrácia nem feltétlenül konzervatív (sok esetben igen), viszont jobboldalinak végképp nem mondható. Leginkább baloldali konzervativizmusként foghatjuk fel.

Orbán rendszere ezzel szemben:

• a szabadság összes ismert formáját korlátozza (szólásszabadság, sajtószabadság, vallás- és lelkiismereti szabadság, tanszabadság stb.)
• mélyen etatista – az állam egy óriási, adózabáló, korrupt, mindenütt jelenlévő bürokratikus rendszer, mely igyekszik totálisan beszabályozni az emberek (alattvalók) életét,
• szociális érzékenysége annyi, mint egy pörölycápának, folyamatosan nő az extrém szegénység, tömegek alapvető szociális jogai sérülnek,
• radikális nacionalista, vagyis a magyar-magyar-magyar-magyar-magyar mantra mögé bújva egy zárt (anti)kultúra az eszményképe,
• szélsőségesen kollektivista, vagyis olyan országot épít, ahol minden és mindenki a nemzeti újjászületés eszméjének szolgálatában áll.

A kereszténydemokráciának, mely a huszadik századra fejlődött ki a maga pompájában, természetesen vannak előképei. Ilyen a zsidó-keresztény kultúra,  az evangélium, Jézus tanítása, melyből a katolikus egyház szociális hagyománya táplálkozik: az özvegyek és árvák, a hajléktalanok, a jövevények (menekültek) befogadása és megsegítése,  a társadalom számkivetetteiről való gondoskodás, ugyanakkor a hangsúlyos egyéni felelősség.

Ilyen az összes szociális bűn elleni küzdelem, amire a bibliai tanításban is bőven találunk példát. Például a korrupció üldözése és kárhoztatása, a hatalommal való visszaélés, a hazugság, a hamishír-terjesztés (2Móz.23,8) tilalma. (Tudtátok, hogy már a Tóra is megátkozta a fake newst?)

Egyébként a modern kor hajnalán, jó háromszáz évvel Bismarck előtt Kálvin pont a biblikus tanításra alapozva hozta létre az első „jóléti államot”,  – a genfi reformátorban a kereszténydemokrácia egyik előfutárát tisztelhetjük. A korrupcióról ezt írja kolosszális művében, az Institúcióban: „maguk a fejedelmek megemlékezzenek arról, hogy a kincstáraik nem annyira magánpénztárak, mint inkább az egész népnek közkincstárai, amelyet kézzelfogható jogtalanság nélkül nem tékozolhatnak s nem szórhatnak el. Sőt inkább majdnem a népnek vére az, amelyet, ha nem kímélnek, a legdurvább embertelenségbe esnek.”

Elég jól jönne, ha református miniszterelnökünk odafigyelne kissé Kálvinra.

Summa: Orbán populista autokráciáját, azt a rendszert, amelyben

• a hajléktalanokat az állami erőszakszervezet szó szerint üldözi, miközben a kilakoltatások miatt családok ezrei kerülnek utcára;
• sosem látott mértékűre növekedett a gyermekszegénység,
• a háború elől menekülőket ádáz, központilag irányított gyűlöletpropaganda fogadja, a nekik segítséget nyújtókat pedig törvénnyel próbálják  szankcionálni,
• a miniszterelnök családi- és érdekkörébe tartozó szélhámosok egy országot tesznek zsebre,
•  lezüllesztik az egészségügyet és az oktatást,

arcátlanság kereszténydemokráciának nevezni.

Mert ez sem nem keresztényi, sem nem demokrácia, hanem annak az akkurátus ellentéte.

Ja, hát a NER-nek, ennek a sajátos füstölthús-tirannokráciának is megvannak a maga hagyományai és előképei, persze – a történelem sokat emlegetett szemétdombján.

Meg hát gyökerei is vannak neki, atyavilág, de mennyien.

Kiemelt kép: Orbán Viktor Facebook oldala