Amikor először megjelent az LMP népszavazási ötlete tavaly május végén, az MSZP elnöke pár órával beelőzött: egy fésületlen mondatban már az LMP bejelentésének reggelén bedobta, hogy a szocialisták is majd élnek ezzel az alkotmányos eszközzel, ha eljön az ideje. Ehhez képest több konkrétsági fokkal feljebb tájékoztatott még aznap az ökopárt az elképzeléseiről. Tíz kérdést jelentettek be, amelyek között ott volt az a négy plusz egy, amelyekkel most megindul az éles akció. Az aláírásgyűjtő kampányt tegnap a kongresszus megkezdte.
A szocialistáknál a saját konkrétabb népszavazási javaslata nem sokkal később, tavaly júniusban jelent meg. Ők akkor egyetlen kérdést fogalmaztak meg, mégpedig arról, hogy ne lehessen Magyarországon visszamenőleges hatállyal törvényt alkotni. Az elgondolás abszurditásáról akkor én is, mások is kifejtették az álláspontjukat. Nem tudom eldönteni, hogy mi a bölcsebb, mert amúgy racionálisnak tűnik egy rossz javaslatot inkább örökre elfelejteni, és úgy tenni, mintha meg sem született volna, de eközben létezik egy másik megközelítés is, amely pedig azt mondja, hogy a politikában mindennél nagyobb bukó bemondani nagyokat, aztán semmit nem megvalósítani belőlük.
Különösen ellenzékben lehet ez problémás, ahol túl sokat úgy sem lehet ígérni, de épp ezért azt a keveset viszont különösen illik teljesíteni. Mintha más területen is problémák lennének a beígért szocialista akciók végrehajtásával. Pár napja a kormánypárt szóvivője vette észre, hogy elmaradt a februárra tervezett szocialista tömegdemonstráció a kormány politikája ellen. Néhány hónappal ezelőtt az ilyen ügyetlenkedésekre volt egy elfogadható magyarázata az MSZP-nek: a belső küzdelmek túlságosan lekötik a figyelmet. Most azonban már hónapok óta kint van Gyurcsány és csapata a pártból, az egész szakításból a támogatottságot tekintve nem is jöttek ki rosszul a szocialisták, innen nézve különösen nehéz megérteni, hogy most épp mitől nem megy a munka.
Nem mintha az LMP-nek annyira könnyű napjai lettek volna. A párt belső békéjéről beszélni az ő esetükben is túlzás lett volna az utóbbi két-három hónapban. Nem tudom, hogy nekik mi volt az eredeti határidő, meg mennyi volt a népszavazási kérdőívek átfutásának határideje, de talán ők sem úgy készültek, hogy a bejelentéstől majd’ tíz hónap telik el a kampány indításáig. Mindegy, de legalább most belekezdtek. Jó lesz ez nekik? Csak akkor, ha tényleg fel vannak rá készülve. Kicsi a párt, gyengécske a szervezet, lehet némi ok a kétségre, hogy össze tudják-e szedni a szükséges 200 ezer aláírást. Ők azonban magabiztosak, amiben biztos része lehet annak is, hogy néhány szakszervezet is besegít majd a gyűjtésben. Olyannyira magabiztosak, hogy meg sem elégednek a 200 ezer támogatóval, a küszöböt önkéntesen feljebb lökdösik, és a tegnapi bejelentés szerint egyenesen 330 ezer elérését tűzik ki célul.
Most még kétséges lehet, hogy ez a merész ambíció sikeres lesz-e, de az már ma sem kétséges, hogy a népszavazás ügyével az ellenzéki napirendből így sikeresen lefoglal magának egy jelentős új területet az LMP. Amikor még decemberben a parlamenti sorompóhoz láncolták magukat, akkor a baloldali kollégáik még viszonylag könnyen el tudták lopni tőlük a show-t: lejöttek ők is a térre, és a kamerák kereszttüzében bekéredzkedtek maguk is a rabomobilba. Egy népszavazást viszont nem ilyen egyszerű lenyúlni. Valamit viszont tenniük kell, mert ez a referendum jórészt a szocialisták hagyományos territóriumába hatol, a munka világát érinti. A baloldal újraosztásáért vívott küzdelem újabb menete kezdődött tegnaptól.