Emmy Rossum árulja Beverly Hills-i luxusotthonát

Másfél milliárd forintnak megfelelő dollárt kér érte férjével.
Kapcsolódó cikkek

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt jelentette be Emmy Rossum, a Szégyentelenek színésznője és párja, Sam Esmail producer, hogy megszületett első gyermekük, de csak most szánták rá magukat, hogy eladják korábbi otthonukat, írja a Dirt.

A lap szerint a Beverly Hills-i ingatlanukat 5 millió dollárért, átszámítva másfél milliárd forintért hirdették meg. Ezt még Emmy Rossum vásárolta 2006-ban, néhány évvel azelőtt, hogy hozzáment volna első férjéhez. Később elváltak, és új párjával, Esmaillal is itt költöztek össze.

A tágas, 1964-ben épült villában négy hálószoba található, korszerű biztonsági rendszerrel szerelték fel és Tesla töltőállomást is kialakítottak a sok más luxuselem mellett.

A pár 2018 elején vásárolt meg New Yorkban egy luxuslakást 9.2 millió dollárért, azóta itt élnek, a most eladásra kínált házat nyaralóként használták már csak.

Fotókat itt találsz az ingatlanról.

Kapcsolódó
Richard Gere eladja luxusotthonát, ahol 20 évig élt
Átszámítva 8,5 milliárd forintot kér érte.