Felújítják a Palotanegyedben álló Ádám-palotát, egyetemi konferenciaközpont lesz belőle

Józsefvárosban az elmúlt években egymást érik a nagyberuházások, a Nemzeti Múzeum alig néhány lépésnyi körzetében három a környék lakóinak mindennapjait átíró projekt zajlik egymás mellett: a kormányközeli Kommentár Alapítvány leendő új otthona a Puskin utca elején, az Ötpacsirta utca teljes lezárását hozó, ortodox Dialógus Központ a Múzeumkert sarkánál formálódik, rövidesen pedig elindul a Magyar Rádió egykori épületeinek bontása, hogy a felszabaduló helyen a tervek szerint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új kampusza születhessen meg.

Ehhez a sorhoz kapcsolódhat rövidesen a Palotanegyed egy kevéssé ismert része, a Bródy Sándor utca 4. alatti Ádám-palota, ami a következő években az Óbudai Egyetem konferenciaközpontjává válhat – derült ki az egyetem alapítványának a telekszomszédokhoz eljuttatott dokumentumából, a több szomszéd részvételével tartott hatósági bejáráson elhangzottakból, illetve az azt követő, kormányhivatali tervbetekintésből.

Százötven év

A kiegyezés után a felső tízezer számos tagjának, így gyárosoknak, valamint az arisztokrácia képviselőinek új otthont adó mágnásnegyed egyik leginkább központi telkén, a közel negyven éven át az Országgyűlés alsóházának otthont adó palota (Ybl Miklós munkája ma az Olasz Kultúrintézet otthona) szomszédságában lévő telek épp százötven éve, 1874-ben került a legtehetősebb magyar textilkereskedők közé tartozó Ádám Károly tulajdonába.

Az Ádám és Éberling-féle cég társtulajdonosa a császári és királyi udvar vászonszállítójaként, illetve alapanyagok és készáruk eladásával vitte sikerre az akkor már több mint száz éve létező családi vállalatot, vagyona pedig akkorára nőtt, hogy saját otthonának tervezésére az akkorra már számos főrend (így a Zichy, az Esterházy és az Erdődy család), illetve dúsgazdag család villáját, kastélyát, valamint bérpalotáját jegyző Weber Antalt (1823–1889) kérte fel.

Az építész kezét a korábban tett olaszországi tanulmányútján ért hatások vezették, az egyik velencei palota által inspirált otthon tervei pedig 1875 májusában zöld utat kaptak, így a ház másfél év alatt elkészült, Ádám, valamint az első lakók azonban csak 1877 áprilisában költöztek be az akkori Főherceg Sándor utca tágas lakásaiba.

A palota kifejezést már a terveket elsőként látó Közmunkák Tanácsa is használta a házra: a Weber által kért, az utcavonal fölé kiugró, széles középerkélyt épp azért engedélyezték, mert a neoreneszánsz házat a fennmaradt dokumentumok szerint egyértelműen palotaszerűnek találták.

Az építész-építőmester Bobula János (Jan Bobula, 1844–1903) kivitelezői munkájával valósággá vált házat látva, persze, egyértelmű, hogy nem ez volt az egyetlen ok – a járókelők nem láthatták ugyan a tágas, kis emelkedésű lépcsőházat, a nagyvonalú szobákat, az első és második emeletet összekötő belső, fa csigalépcsőt, valamint a nagy alapterületű lakásokat, rácsodálkozhattak azonban az eredetileg a belső térben is jelen lévő Lotz Károly-freskókra, amik annak köszönhetően kerültek a homlokzatra, hogy a festőművész Weber sógora volt. A Galathea diadala című, központi munka mellett álló Ámor diadalszekere, valamint a Bőség és Remény allegóriája (2015-ben elkelt vázlata itt látható) ma is az utca egyik legszebb részlete.

A két nagytermet rejtő, harmincegy szobás házban három konyha és négy fürdőszoba kapott helyet, amelyek az építtető 1908-ban bekövetkezett halála után az azt szinte a kezdetek óta bérlő, a szobákat kvázi luxusapartmanházként üzemeltető gróf Dessewffy Miklós felesége, Bay Berta kezébe kerültek. A pár rövidesen felhagyott a rövid és hosszú távú lakáskiadásokkal, az első világháború után pedig egy leánynevelő intézet kezébe adták a kulcsokat.

Az újabb nagy változásra a második világháború kitörésének évéig kellett várni: ekkor Bay György és felesége lett a tulajdonos – a rövidesen megözvegyült nő és családtagjai végül az államosításokig éltek a falak között.

A Weber egyik főművének tartott ház háborús sérüléseit ekkorra még nem heverte ki, hiszen Budapest ostroma során a loggia, annak korinthoszi oszlopai, illetve az utcára néző freskók egyaránt megsérültek, a belső terek azonban mindvégig érintetlenek maradtak, leszámítva az első emeleti díszterem szintén Lotz tehetségét dicsérő olaj- és temperaképeit, azok egy része (a harminckettőből tizenegy) ugyanis – számos bútorral, valamint műtárggyal együtt – 1938 októberében, a Postatakarékpénztár egy aukcióján talált új gazdára, míg mások, régiségkerekedők kezein átfutva, jórészt eltűntek.

Az elárverezett képek előbb Dolmár Emil Széchenyi utca 8. alatti lakásába kerültek, ahol Weber néhány, a házról készült vízfestésű rajza (ma úgy mondanánk, látványterve) is helyet kapott, rajtuk Lotz kiegészítésével, a falképek apró vázlataival – írja Ybl Ervin Lotz Károly élete és művészete (1938) című munkájában. A fakazettákba helyezett olajpannók azóta többször is gazdát váltottak: legutóbb 2001-ben, a Kieselbach Galériánál kerültek kalapács alá, majd 2003-ban köztársasági elnöki palotává alakított Sándor-palotába építették be őket.

A szépen tagolt homlokzat, illetve a freskók helyreállítására az 1956-os forradalmat követő, a környéken is végigsöprő felújítási hullámig kellett várni – Lotz csodáit Matti Károly 1959-ben mentette meg az elmúlástól –, a korábban grófok és főrendek mellett Kosztolányi Dezsőné Görög Ilonát és fiát, Kosztolányi Ádámot is látott házban azonban már nemigen éltek előkelő lakók, belső állapota pedig az azóta elmúlt, közel hetven évben egyre csak romlott.

A restaurálás hiánya, a köznevesült IKV, azaz a Fővárosi Ingatlankezelő Vállalat szakembereinek rátermettsége, valamint a tizenegy lakásra való felosztás mind megtette a magáét, így a nyolcvanas évek derekán az Országos Műemléki Főfelügyelőség nyomatékos hangvételű levelet írt a VIII. Kerületi Tanácsnak, felszólítva azt a mielőbbi felújításra, az azonban átadta az ügyet a mindennapos pénzügyi gondokkal viaskodó kerületi házkezelőségnek, ami 1988-ban a homlokzat, illetve a belső udvar gondjait tudta csak orvosolni.

A Képes 7 tudósítása (1989. máj. 6.) szerint a legfényűzőbb otthont bérlő Pozsgaiék gondosan igyekeztek vigyázni a kétszázötven négyzetméteres otthonukra, ebben pedig sokat segített, hogy a lakbér mindvégig alacsony maradt: 1989 tavaszán ugyanis mindössze havi 364 forintot fizettek.

A Hungária Biztosító is nagyvonalú volt: havi 263 forint fejében hárommillió forint összegű biztosítást – a jogos summa majdnem kétszeresét – nyújt a Lotz-pannókra. Egy kis szépséghibával: a havi kettőszázhatvanhárom forintot Pozsgaiék fizetik, holott a pannók az IKV tulajdonát képezik. Mint ahogy az egész lakás az ország műemlékkincsének része. A mostani bérlők eleinte kissé idegenül mozogtak a táncterem nagyságú, múzeumi hangulatot árasztó lakásban, a hét méter magas falak között. Mára már megszokták, hogy vigyázzák lépteiket, mozdulataikat, mert ha netán nekitámaszkodnának valaminek, az könnyen lehet, hogy eltörik, beszakad, beomlik… Ám élvezik az óriás ablakokon át beáramló napfényt, s kedvtelve hallgatják a szemközti Múzeum-kert ősfáin fészkelő madarak csicsergését. A családfő leginkább azt sajnálja, hogy jóformán csak vendégként tartózkodhat a palotában, merthogy az év legnagyobb részében mint rádiós és gazdasági tiszt a Mahart teherszállító hajóin járja a világtengereket

– tette hozzá a cikk.

A homlokzati freskók a rendszerváltás előtt néhány hónappal, illetve 2009-ben születtek újjá, így az állapotuk jó, a belső térről ugyanez azonban nem mondható el, bár a koronavírus-járvány kitörésekor a külföldieket célzó Magyar Iskolának otthont adó terekben (a 2019-es állapotok itt láthatók) az átfogó felújítások a szocializmus évtizedeiben, illetve a rendszerváltást követő harminc évben való teljes elmaradása ellenére is megmaradtak a kétszárnyú, faragott ajtók, a századfordulós kályhák, az első emeleti, belső csigalépcső (a felette lévő szintről ez már eltűnt), a hétméteres belmagasságú díszterem faburkolatai és márványkandallója, valamint a felettük sorakozó Lotz-képek.

Ezek a részletek persze csak a tágas, egykarú lépcsőt rejtő főlépcsőház okozta meglepetést követően tárulnak az ember elé, üröm azonban az örömben, hogy az iskola kiköltözése óta nyoma veszett a széles orsótérben lévő kandelábernek, aminek oszlopát egy nőalak tette különlegessé.

A ház, állapota ellenére – megkopottan is gyönyörű részletei miatt – az elmúlt évtizedekben a filmesek egyik kedvenc budapesti forgatási helyszínévé vált: itt forgatták például a Brad Pitt és Robert Redford közreműködésével született Kémjátszma berlini jeleneteinek egyikét, a Jessica Lange főszereplésével készült Titokban Párizsban játszódó részét, a Modi miatt Al Pacino és Adrien Brody is megfordult a díszteremben, de közel harminc éve Alan Rickman is itt bújt Raszputyin szerepébe.

A házat a rendszerváltást követő három évtizedben a Kincstári Vagyoni Igazgatóság tartotta kézben, L. Simon László a Nemzeti Múzeum (MNM) élére való, 2021. nyári kinevezése után azonban bejelentkezett az ingatlanra, remélve, hogy az a felújítás után plusz kiállítótérként adhat majd otthont a felbecsülhetetlen értékű gyűjtemény egy részének.

Ez végül nem vált valóra – éppúgy, ahogyan a Magyar Rádió egykori tömbjét sem vehették át –, hiszen rövidesen feltűnt a színen a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány, amit az Országgyűlés egy 2021. decemberi törvénymódosítással ingyenesen az egyetemet fenntartó szervezet kezébe juttatott. A Magyar Közlöny mellékleteként létező Indokolások Tára 2022. januári első számából emellett kiderül: az Ádám-palota a későbbiekben eladható, de az államot ekkor elővételi jog illetné meg, az adásvételből származó összeg pedig csak az eladó céljaira és feladataira költhető el.

Az alapítványnak ez egyelőre biztosan nem célja, 2024 júliusára ugyanis elkészült a műemlék végleges felújítási terve, amit a Magyar Rádió értékes épületállományának bontását hozó Pázmány-kampuszban is fontos szerepet játszó, korábban a Miniszterelnökségnek a Várba költözéséből is részt vállaló HAMBURG C jegyez. A Kruppa Gábor vezető tervező által készített tervcsomag (építészek: Butora Tamás, Martina Giustra, Krausz Zsolt) július 18-ra készítette el a rajzokat és mellékleteket, amelyek eredményeként

az épület az Óbudai Egyetem konferenciaközpontjává válhat.

A házban szeptember közepén egy hatósági bejárást is tartottak, ez pedig nem volt ugyan sajtónyilvános, de a kormányhivatal által kötelezően kiértesített félszáz szomszédban élő lakó egyikének köszönhetően lapunk is bejutott a falak közé, később pedig az építési engedélyig egyelőre még nem jutó felújítási tervek legfontosabb részleteit is megismerhettük.

Ezek alapján nyilvánvalóvá vált, hogy az alapítvány mint gazda, illetve az építésziroda egyaránt a lehető legkevesebb átalakulást tűzte ki célul, így

• a díszes termek fafelületei, illetve a belső Lotz-képek teljes felújításon esnek át,
• a különböző szobákban lévő, különböző stílusú cserépkályhák talán nem a jelenlegi helyükön, de a terek egy más pontján visszaköszönnek majd,
• különböző méretű előadó- és konferenciatermek kerülnek az alsóbb szintekre,
• a vendégelőadók apartmanjait a tetőtér beépítésével alakítják majd ki.

A munkák eredményeként a ház mindössze tizenöt centiméterrel lesz magasabb, miközben a tető íve semmit sem változik. Ez a mai igényeket kiszolgálni tudó hőszigetelő rendszerek esetén elkerülhetetlen, ennyi átalakulás azonban nyilvánvalóan nem jelent komoly változást – ellentétben az udvar márványkútja mellett induló cselédlépcsőház teljes eltűnésével, hiszen az építészek oda, illetve a ház szomszédos lichthofjának helyére új lépcsősort, illetve liftet helyeznének, utóbbinak a nagyvonalú főlépcsőknél ugyanis egyszerűen nem jutna hely.

Az új célhoz, persze, új gépészetre is szükség lesz: ezt a Bródy Sándor utca 6. felőli tetőrészre helyeznék, lamellákkal fedett, hangszigetelt gépudvarként, így a zajok, helyes kivitelezés esetén, egyáltalán nem fogják zavarni a szomszédokat.

A projektről a jelenleg ismert részletek ismeretében elmondható, hogy Kruppa és csapata értő kézzel nyúlna a házhoz, az egyelőre azonban kérdéses, hogy az építési engedély kiadása után az egyetem alapítványának lesz-e pénze a munkák végigvitelére. Ezen a ponton csak remélhetjük, hogy lesz, hiszen így Budapest egy hosszú ideje megújulásra váró, kevéssé ismert csodája nyerné vissza a megérdemelt szépségét.

A helyzetet más oldalról vizsgálva, persze, felmerülnek különböző kérdések: a sokszor alapítványok alá szervezett felsőoktatási intézmények ingyenesen nívós ingatlanokhoz juttatásával az állam a saját zsebéből húzza ki a milliárdokat, a Palotanegyed központi részén tervezett bontások és építések környezeti terhelése pedig bőven túllépheti a saját otthonukban hosszú évek óta csak nyugalomra vágyó környékbeliek ingerküszöbét.