Keanu Reeves hatvan éve túl jó ennek a világnak

Keanu Reevesnek nem jutott szerencsés gyerekkor, hároméves volt, amikor apja a Bejrútban élő családot az egyik napról a másikra elhagyta. Gyerekkori traumáiról – ahogy magánéletéről úgy általánosságban – meglehetősen ritkán nyilatkozik, ám van, hogy kivételt tesz.

Az utolsó napon kint ültünk a verandán, és a sötét eget bámultuk. Alig szólt valamit, majd másnap kivitt minket a reptérre. Tíz évig nem hallottunk felőle

– mesélte egy régebbi beszélgetésben. Édesapjával akkor, tizenhárom évesen találkozott újra, egyben utoljára.

Később, 1991-ben a testvérénél, Kimnél leukémiát diagnosztizáltak, tíz éven át küzdött a betegséggel, amelyből végül kigyógyult. Reeves volt az egyik legnagyobb támasza, a színész ápolta.

Amikor aztán a karrierje felívelőben volt az ezredfordulón, a magánélete is álomszerűen alakult: barátnőjével, a David Lynch asszisztenseként dolgozó Jennifer Syme-mal 2000 januárjára várták kislányukat, ám egy hónappal a kiírt időpont előtt mindkettejük élete összeomlott. A gyermek halva született, a tragédiára pedig ráment nemcsak a kapcsolatuk, de Syme mentális egészsége is: a kislány elvesztése miatt súlyos depresszióba süllyedő nőről később kiderült, hogy nyugtatókon élt, és zaklatottsága kicsapongó életvitelbe sodorta. Mindez akkor csúcsosodott ki, amikor az akkor 28 éves Syme Marilyn Manson bulijáról tartott haza hajnalban, és a dzsipjével belehajtott egy autósorba. A kocsiból kizuhanó nő azonnal meghalt, a későbbi vizsgálatok egyértelműsítették, hogy ittasan vezetett, autójában kábítószert is találtak. Reevesszel éppen akkor rendezték a kapcsolatukat, és újra találkozgatni kezdtek. Végül kislánya mellé temették.

A kettős gyász nyilvánvalóan Reevesre is óriási hatással volt, de a róla a nyilvánosság által alkotott képet is átformálta: együttérzést, szimpátiát és sajnálatot váltott ki az emberekben a rendkívüli nehézségekkel küzdő színész, nem véletlen, hogy a róla összeállított portrécikkekben nagy hangsúlyt kapnak az őt ért tragédiák.

A gyász alakot vált, de sosem ér véget. Az emberekben él egy olyan félreértés, hogy ezt le lehet küzdeni, vége lesz, és majd azt mondhatják: »Elmúlt, jobban vagyok«. De tévednek

– nyilatkozta a tragédiákat firtató kérdésre 2006-ban a Parade magazinnak.

Csodálatosan szemlélteti a Reeves-jelenséget és annak helyét a showbizniszben az, ahogy Stephen Colbert műsorában megnyilvánult. A műsorvezető mosolyogva, poént remélve kérdezett rá a színésznél, mit gondol, mi vár ránk a halál után, majd miután elhalt a publikum nevetése, ő némi csendes gondolkodás után annyit mondott:

Annyit tudok, hogy akik szeretnek minket, azoknak hiányozni fogunk.

Hétköznapi és rettentő jófej

Amellett, hogy egy nehézségekkel küzdő, esendő emberrel könnyű azonosulni, Reeves szinte minden megnyilvánulásából süt, hogy egy hétköznapi, két lábbal a földön álló fickó, akinek nemhogy sztárallűrjei nincsenek, egyenesen fittyet hány a sztárságra. Keanu Reeves jófejségéről szinte legendák szólnak, rengeteg anekdota kering az interneten. Sokszor készül róla fotó, ahogy metrózik, sőt arról is van videó, hogy átadja a helyét a járművön. Egyszer egy esküvőre köszönt be azt követően, hogy összefutott egy bárban a vőlegénnyel, egy túlságosan félénk tizenhat éveshez ő maga ment oda autogramot adni, miután megtudta, hogy a fiú nem meri megszólítani, egy repülőgépes kényszerleszállást követően pedig ő intézkedett, hogy járművet szerezzen a reptéren rekedt utasoknak.

Köztudott róla az is, hogy a filmekért kapott zsíros csekkjeit megosztja a stáb többi tagjával: ennek egyik legismertebb esete a Mátrix első három része idején történt, amikor összesen 75 millió dollárt osztott szét a fizetéséből a speciális effektusokért felelős csapat tagjai közt, úgy vélte ugyanis, hogy ők legalább annyira megérdemlik a sztárgázsit, mint ő. Egy alkalommal húszezer dollárt nyújtott át az egyik díszletben dolgozó munkásnak, miután megtudta, hogy a családja nehéz helyzetben van. De arról is gyakran mesélnek különféle fórumokon a vele dolgozó stábtagok, hogy Reeves az a színész, aki szereti tudni minden dolgozó nevét a forgatásokon, és ugyanúgy a csapat részeként tekint rájuk, mint magára.

1997-ben egy hajléktalan férfi mellett ücsörögve fotózták le Los Angelesben, ahogy megosztja vele az ételét, italát, és a földön ülve beszélgetnek. Később egy interjúban azt is elmesélte, hogy egy szerep kedvéért – a film végül nem készült el – négy napig az utcán élt, hogy átérezze, milyen a hajléktalanság. Elmondása szerint ekkor tovább nőtt benne az elfogadás az elesettek iránt, és a hála érzése is azért, amije van.

@alltherightmovies

KEANU REEVES gives up his seat on the subway.

♬ original sound – All The Right Movies

A színész emellett csendesen, mindenféle csinadratta nélkül folyamatosan adakozik. Erről ugyancsak keveset beszél – egy alkalommal kifejtette, hogy egyáltalán nem akarja elhomályosítani nevével az alapítvány munkáját – de egy 2009-es interjúban kitért arra, hogy saját alapítványa van, mellyel gyerekkórházakat és rákkutató intézeteket támogat, ezt a munkát testvére betegsége miatt tartja rendkívül fontosnak. De nem csak pénzzel segít: 2020-ban önkéntesként vett részt egy táborban, ahol daganatos gyerekekkel foglalkozott.

Mémesedve

Ennyi tragédiával a háta mögött nem meglepő, hogy a mémkultúrába is melankolikus megvilágításban robbant be, de ehhez az is kellett, hogy kissé szomorkásan, egyedül, egy padon szendvicset egyen, ezt pedig egy paparazzo lefotózza: kész is volt a Sad Keanu, azaz a szomorú Keanu mém, amely 2010-ben szólt nagyot. A már említett nehézségek miatt ekkor már évek óta bebetonozódott a köztudatba Reeves szomorú sorsa, de egy kamuinterjú is kellett ahhoz, hogy tovább mélyüljön a magányos, megviselt, tragikus hős képe a közvéleményben. Egy malajziai hírportál közölt egy interjút a színésszel, amelyben azt idézték tőle, hogy ő „egy magányos fickó”, akinek nincs romantika az életében – később a színész szóvivője cáfolta, hogy az interjú megtörtént, az újságíró pedig azzal védekezett, hogy egy évekkel korábbi interjúból vette a mondatot, és az tényleg elhangzott a színész szájából. Hogy mi az igazság, nem derült ki, ez mindenesetre tovább erősítette a fejekben a róla kialakított képet. Ehhez hozzátett az is, hogy Reeves az általa kiadott Ode to Happiness című kötetben nyíltan vallott depressziójáról, és arról is, hogyan küzd meg vele. A kötetet Alexandra Grant festőnővel adta ki közösen, ő illusztrálta a képeket, később egy másik kiadvány kapcsán is dolgoztak együtt, sőt ennél is fontosabb szerep jutott neki a színész életében, erről azonban később.

A színész bánatos ücsörgését rengeteg más képre szerkesztették oda, sőt még Cheer Up Keanu Day-t, azaz fel a fejjel, Keanu-napot is tartottak 2010. június 15-én a túl sok szabadidővel rendelkező rajongók. Ugyanilyen sebességgel mémesedett éles ellenpontként a Happy Keanu mém is, melyen a színész végtelenül boldogan szalad – de olyan öngerjesztő folyamat ez, amely azóta sem áll le, elég Winona Rydernek odaülnie Reeves mellé.

Egy világ olvadt el, amikor kiderült, hogy jó ideje boldog párkapcsolatban él

A róla kialakított szomorkás képhez hozzátartozott a már sokszor említett magány, és ezt alátámasztotta az is, hogy bár szívtipró-sztátuszban volt, nem tűntek fel az oldalán gyönyörű színésznők és más nők sem. A tragikus sorsú agglegény szintén egy olyan kép, amit sajnálkozva ugyan, de szívesen dédelgethetnek a rajongók, Reeves pedig szinte egyáltalán nem beszélt a magánéletéről, így nem véletlenül könyvelték el ekként. Mindeközben belül jókora fityiszt mutatott mindenkinek, valójában ugyanis már rég boldog párkapcsolatban él – és bár akadnak a showbizniszben is olyan párok, akik gondosan óvják magánéletüket, az ritka, hogy a magányos agglegénynek kikiáltott férfi nemhogy nem küzd a sztereotipizálása ellen, de magasról tesz rá, és titokban boldogan él. A már említett képzőművésszel, Alexandra Granttal alkotnak egy párt – senki sem tudja, pontosan mióta.

Mindez úgy derült ki, hogy a két művész kézen fogva jelent meg 2019-ben egy filmes gálán, ami után Grantet több betalálták: túl öreg, túl ősz, túl csúnya, túl semmilyen egy olyan szupersztárhoz, akinek senki sem lehet elég jó. Mindez szemléletes képet festet arról, milyen mélységekben van még mindig a külsőségek és főleg a női szépségideál megítélése. Arról pedig nem esik szó a diskurzusban, hogy a Los Angeles-i művészelit egyik kiemelkedő tagjáról van szó, aki sorra nyeri a képzőművészeti díjakat, három nyelven beszél, és rengeteg fontos művészeti projekt fűződik a nevéhez. A lényeg, hogy Reevest nem hatják meg az acsargások, és bár magánéletét továbbra is védi, a romantikusabb lelkületűeknek könnyek szökhetnek a szemébe az olyan elejtett mondataitól, mint amit például arra válaszolt, hogy mikor volt utoljára boldog:

Néhány napja a kedvesemmel. Az ágyban feküdtünk, kapcsolódtunk egymással, nevettünk, kuncogtunk. Nagyon jó érzés volt, egyszerűen csak jó együtt lenni.

Anélkül lett szuperember, hogy betagozódott volna a szuperhősbizniszbe

Bár ma már szinte kötelező karrierelem egy igazi szupersztár esetében az, hogy szuperhősködésre adja a fejét, Reeves ezeket eddig kerülte – már ami a nagy Marvel-őrületet illeti. A DC-univerzumban azonban már megfordult, ő adta ugyanis Batman hangját a DC Szuperállatok ligájában, ugyanakkor következetes abban, hogy csupán egyetlen képregényhőst akar eljátszani, ami már meg is történt: ő volt a láncdohányos ördögűző a Constantine, a démonvadászban, és vissza is fog térni a szerephez, készül ugyanis a második rész. Ennek ellenére nem kell sajnálni Reevest, hogy ne jutnának neki bőven csúcshős-karakterek, hiszen mégiscsak arról az emberről beszélünk, aki eljátszotta Neót, John Wicket, és még egy buszt is megállított Sandra Bullockkal együtt (az idén 30 éves Féktelenül jelentőségéről itt írtunk).

A kétezres évek fordulóján a Mátrix-filmek egyértelműen hőst avattak Reevesből, a John Wick-széria pedig elhozta a reneszánszát. Ez a színész mémesedésével, hirtelen népszerűségével és azzal együtt, hogy Wickként szinte Chuck Norris-i magasságokba emelkedett, tovább növelte Reeves szuperember-státuszát – ezt az olyan vicces felfedezések is tetézték, miszerint a színész halhatatlan, nem öregszik, és már a 16. században is kiszúrták. Még weboldal is épült erre keanuisimmortal.com címmel, ahol képek is bizonyítják a halhatatlanság „tényét”.

Csak a teljesség igénye nélkül említsük még meg a képet, amelyen az éppen autogramot osztó Reeves bort iszik egy pohárból, miközben az asztalon csak egy üveg víz van, így sokan poénkodtak azon, itt a bizonyíték: immár Jézus nyomdokaiba lépett. Mindezt tetézi, hogy amíg a filmekben rendszerint menő szívtiprót, hőst, kőkemény arcot játszik, addig a nyilvános megszólalásai és a tettei alapján a valóságban a másik véglet: hétköznapi, közvetlen, emberi – és éppen a már felsorolt kedves gesztusaival és önzetlenségével lesz valódi hős.

Már épp leírták, amikor rábólintott arra, hogy egy kölyökkutyáért gyilkoljon

Bár Reeves a Mátrixszal felért a csúcsra, a legemlékezetesebb alakításai nem 2005-2014-es időszakból származnak. Karrierje itt megbicsaklott, és sikertelenséget halmozott sikertelenségre. A 2008-ban bemutatott A nap, amikor megállt a Föld elhasalt a kritikusoknál, első rendezése, A tai chi harcosa szintén nagy falatnak bizonyult számára, főleg, hogy a főszerepet is magára osztotta. Anyagilag és kritikailag is bukás volt, akárcsak a még ugyancsak 2013-ban bemutatott filmje, a részben Budapesten forgatott 47 Ronin, Reeves sikerszériája tehát egyértelműen megtört.

Papíron a következő projektje is azt vetítette elő, hogy végérvényesen megindult a levitézlett akciósztárok lejtőjén, mert valljuk be, nem sok jót ígért egy B-filmeket idéző hentelés, ahol egy szófukar bérgyilkos egy kölyökkutyáért irtja ki az orosz maffiát. A 2014-ben bemutatott John Wicknek egészen az év augusztusáig forgalmazója sem volt, annyira nem bíztak a sikerében. Kevés pénzből készült, egy kaszkadőr rendezői debütálása volt, alig kapott marketingkampányt, ráadásul a tesztvetítéseken is elhasalt a film. Reeves akkori megítélését jól mutatja, hogy még az ő sztárfaktorában sem bíztak, nem hitték ugyanis, hogy a szebb napokat látott színész elviszi a hátán a finoman szólva sem bivalyerős sztorijával hivalkodó filmet. Végül a Lionsgate egyedüli licitálóként vitte a filmet, a John Wick pedig akkora siker lett, hogy azóta is pörög a franchise, míg Reeves azonnal visszarobbant a köztudatba, népszerűsége pedig nagyobb, mint valaha.