Velünk véget ér: Lehet-e romantikus drámát csinálni a párkapcsolati erőszakból?

Csütörtökön került mozikba Colleen Hoover bestsellerének filmadaptációja, a Velünk véget ér. Már a könyvet is sok kritika érte a párkapcsolati erőszak romanticizálása miatt, a film pedig szép képi világával, gyönyörű színészeivel és jó alakításaival sem képes meggyőzni róla, hogy többről van itt szó. Kritika.

Ha az elmúlt néhány évben valaki csukott szemmel besétált egy tetszőleges könyvesboltba és megragadta az első keze ügyébe kerülő könyvet, nagy eséllyel Colleen Hoover egyik jellegzetes színes-virágos regényével találta szemben magát. A texasi írónő a pandémia éveiben úgy hódította meg a nyugati világ könyvpiacát, hogy sokat látott ipari bennfentesek azóta is csak a fejüket vakarják a jelenség láttán. Ki látott már olyat, hogy egy könyv évekkel a megjelenése után kerüljön a sikerlisták élére? Vagy hogy egy írótól egyszerre öt regény is a New York Times bestseller listájának legjobb tíze között landoljon?

2022-ben több Colleen Hoover-könyvet adtak el, mint Bibliát. 

Hogy mi az írónő sikerének titka, az máig heves online viták tárgyát képezi, a könyvek ismeretében ugyanis sokak állnak értetlenül a hatalmas sikerek előtt. Az írónő számos pályatársával ellentétben nem állapodott meg egy kiadónál, de még egy jól behatárolható műfajnál sem: írt már pszichológiai thrillert, fikciót, tinikönyvet és erotikus regényt is. Ennek ellenére mégiscsak kialakult egyfajta brandje, fogalom lett a Colleen Hoover-könyv, amiről leginkább a sötétebb, emberi traumákkal terhelt románcokra és a reptéren vásárolt, strandon olvasgatott puhaborítós kötetekre szokás asszociálni. Lelkes (általában női) rajongói (és ilyenből, ahogy a számok is mutatják, jó pár akad) az érzelmes, fordulatos történeteket, megkapó romantikát és a könnyen befogadható stílust emelik ki munkásságában, kritikusai (akikből szintén nincs hiány) viszont klisésnek és felszínesnek tartják az írónő könyveit, amik sokak szerint ráadásul hamisan keltik azt a látszatot, hogy mélyen foglalkoznak a szereplőiknek egyébként valóban bőkezűen adagolt traumákkal.

Hoover legsikeresebb regénye, a Lily Bloom (a név tükörfordításban virágzó liliomot jelent) nevű virágboltos lány szerelmi életének és traumáinak krónikája, a Velünk véget ér. A 2016-os regény nagy várakozás közepette idén film változatot is kapott: csütörtökön jelent meg a mozikban a Justin Baldoni rendezte adaptáció, Blake Lively-val a címszerepben.

Sony Pictures

A cselekményt tekintve enyhe kifejezés kliséket kiáltani: a kisvárosi lány nagy álmokkal érkezik Boston városába, hogy végre megnyithassa saját virágboltját. Mikor egy random luxusház tetőteraszán (ide rejtély, hogy jutott fel) véletlenül találkozik a kissé aggresszív, de végtelenül sármos, kigyúrt és dúsgazdag idegsebésszel, Ryle-al (őt maga Baldoni alakítja), az nyomban beleszeret, amint kiderül, hogy Lily nem olyan, mint a többi lány (jelen esetben ez azt jelenti, hogy nem hajlandó azonnal lefeküdni vele). Lily egy Pinterest boardról egy az egyben valóságba ültetett virágboltjába a mínusz egyedik napon betipeg méregdrága magassarkújában Allysa (Jenny Slate), aki valami megmagyarázhatatlan okból annak ellenére szeretne a kis üzletben dolgozni, hogy láthatóan nincs szüksége pénzre, és amúgy utálja a virágokat – motivációja annyiban kimerül, hogy gyakran jár erre. A két nő rögvest legjobb barátságot köt, hamarosan pedig az is kiderül, hogy Allysa az épp előző napokban megismert Ryle húga. Ilyen véletlent! Az idegsebésznek közben lassan sikerül elcsábítania a zárkózott virágos lányt, és szenvedélyes kapcsolatba kezdenek.

Aki a hétköznapi szürkeségektől egy emelkedett romantikus melodráma közben sem tud elvonatkoztatni, és hajlamos elgondolkodni olyan apróságokon, mint hogy mit csinált korábban a 35 éves főszereplőnő, hogy került Bostonba, miből tud fenntartani egy luxus virágboltot, fizetni egy alkalmazottat, és mellesleg összedobni egy bohém, de extravagáns ruhatárat (Lively állítólag szupermodell barátaitól kölcsönözte a filmhez a visszafogott kertészlányhoz illő dizájner ruhákat), az csalódni fog: a Velünk véget ér ilyen prózai dolgokkal nem foglalkozik. Ezt mutatja az is, hogy amint feltűnik a szerelmi szál, a virágbolt a cselekményt mozgató gyermekkori álomprojektből egyszerű háttérelemmé silányodik. Hoover vagy a forgatókönyvet író Christy Hall drámai kelléktárának legkedvesebb fordulata láthatóan a véletlen nagy találkozás: a Ryle és Lily között kibontakozó szerelmet kissé megkavarja, mikor feltűnik a lány gyermekkori szerelme, a szintén gyermekkori álmát beteljesítő, sármos étteremvezető, Atlas (Brandon Sklenar), akivel annak idején együtt vészelték át, hogy

Sony Pictures

A film gyermekkori visszaemlékezésekkel tarkított képi világa leginkább egy hosszasan elnyúló, elegáns samponreklámra emlékeztet, ezt az érzést a gyakran használt zenés montázsok is erősítik. Minden, luxuslakások, luxuséttermek és luxusvrágboltok között ingázó beállítás szemetgyönyörködtető, minden színész lélegzetelállítóan szép, minden ruhadarab és hajtincs tökéletesen a helyén van. A nem túl bőkezűen megírt karakterek és sokszor kifejezetten kínos párbeszédek közé Jenny Slate visz egy kis életet, Blake Lively pedig, mikor épp nem a száját harapdálja, kifejezetten jól játssza a drámai hősnőt annak magasságaival és mélységeivel.

A filmélmény idáig tökéletesen hozza a klisés szerelmi háromszöget, amire az előzetesből vagy a marketingből következtet az ember. „Hozd a virágmintás ruhád és a barátnőid” – szólt a filmet reklámozó mottó, a premier előtti vetítésre pedig lelkiismeretesen elő is vette a virágos nyári ruháját minden harmadik néző.

Annyi a bökkenő, hogy a Velünk véget ér nem egy megható romantikus film – ahogy Hoover könyve sem megható romantikus regény –, hanem a párkapcsolaton belüli erőszakot először kívülállóként, majd saját bőrén elszenvedő nő története. Lassan ugyanis kiviláglig, hogy Ryle rendszeresen, olykor előre megfontoltan bántalmazza Lilyt.

Már Hoover bestseller könyvét is sok kritika érte, főleg a 2022-es újrafelfedezése után, amiért a romantikus lányregény műfaját választotta a párkapcsolati erőszak témájának feldolgozására (az írónő saját édesanyjának tapasztalataira alapozta a történetet). Az sem segített, hogy a könyv marketingje is a románcra koncentrált, sőt, a kiadó tavaly egy színezőkönyvet is piacra dobott Lily történetéből, tovább bagatelizálva az egyébként is felületesen kezelt erőszaktörténetet. Ezt a kiadó gyorsan vissza is hívta, Hoover pedig nyilvánosan bocsánatot kért, a filmváltozat marketingjét látva azonban úgy tűnik, továbbra sem sikerült még eldönteni, miként szeretnék aposztrofálni a történetet a készítők. Míg Lively egy romkom-sztár stílusában ad laza, néhol akár férjével, Ryan Reynoldsszal közösen poénkodó interjúkat virágmintás ruhákban, addig Baldoni komoran hangsúlyozza, hogy a film a párkapcsolati erőszakról szól, üzenetével az abúzív kapcsolatban élőket szeretné segíteni.

Magáról az erőszakábrázolásról is megoszlottak a vélemények: akadtak, akik szerint a romantikus csomagolás kifejezetten hasznos volt, hiszen segített megérteni, miért marad egy bántalmazott ember a számára káros kapcsolatban (árnyalva a „de hát mér’ nem hagyja ott” narratívát), és meggyőzően mutatta meg, hogyan mosódnak el ilyenkor a korábban biztosnak vélt határok az áldozat szemében; de olyanok is voltak, akik szerint Hoover ahelyett, hogy reális képet festett volna a problémáról, egy erősen romanticizált limonádét csinált a kapcsolati erőszak témájából, irreálisan mutatta meg a bántalmazás jeleneteit, végül pedig feloldozást is adott Ryle karakterének.

Baldoniék változata inkább az utóbbi narratívát igazolta: a filmben lefestett párkapcsolat idillikus, az erőszak csupán egy-egy felfokozott veszekedésben fordul elő. Mikor Lilyben tudatosul, hogy ugyanabba a helyzetbe került, mint annak idején édesanyja, szinte áldozatok nélkül, a körülötte lévők teljes támogatásával, és Ryle bűnbánó elfogadásával könnyedén kilép az abuzív kapcsolatból, még úgy is, hogy éppen gyermeket szült beszámíthatatlan férjének. Hogy milyen érzelmi manipuláció, állandó fenyegetés, vagy végtelen kiszolgáltatottság kényszerít rá a valóságban sokakat, hogy bántalmazó partnerükkel maradjanak, az a Velünk véget ér alkotóit nem foglalkoztatja. Nem érnek rá, mert jön a következő szerelmi szál, a fehér lovon feltűnő Atlas.

A Velünk véget ér filmnek egy kissé túlstilizált, de élvezhető, jó alakításokkal megtűzdelt dráma, mégsem így fogunk rá emlékezni, hanem annak szomorú példájaként, amikor egy alkotás önnön fontosságát bizonygatva, és egy valós társadalmi problémát felszínesen kihasználva mélyebbnek igyekszik eladni magát, mint amilyen valójában.

Velünk véget ér (It ends with ss), 2024, 130 perc. 24.hu 6/10