Itt a Mussolini-sorozat előzetese, a Chemical Brothers tagja írta a zenéjét

Nyolc részben meséli majd el az olasz politikus felemelkedését.

A Büszkeség és balítélet (2005), a Winston Churchillről szóló A legsötétebb óra (2017), illetve a Cyrano (2021) rendezője, Joe Wright nemrég jókora fába vágta a fejszéjét: elkészítette ugyanis a nyolcrészes M – Son of the Century című minisorozatot, ami az olasz diktátor, Benito Mussolini a hatalomig való útját mutatja be.

A Velencei Filmfesztiválon bemutatkozó sorozatnak most itt az első előzetese – írja a Variety, ami hozzáteszi: a teljes egészében a legendás római filmstúdió, a fasiszták által életre hívott Cinecittà területén forgatott epizódok zenéjét a Chemical Brothers egyik oszlopa, Tom Rowlands írta.

Az egymást követő részekben az 1919-1925 közti időszak történéseit ismerjük meg, attól a ponttól kezdve, hogy a politikus megalapítja az olasz fasiszta pártot, bemutatva a római államcsínyt, a szocialista Giacomo Matteotti a vezető utasítására 1924 nyarán fényes nappal való elrablását, majd meggyilkolását, eljutva a beszédig, amiben Mussolini diktátornak nevezi magát.

A Gomorra, illetve Az új pápa írója, Stefano Bises és Davide Serino közös forgatókönyvén alapuló sorozat nemcsak a kor politikai harcaira, valamint a fasiszták megerősödésének lépésire, de a vezető személyes kapcsolataira is rávilágít, megmutatva annak feleségével, Rachele-lel, valamint szeretőjével, Margherita Sarfattival való viszonyát.