1944-es tömegsírra építhetnek új piacot a vajdasági Szenttamáson

Legalábbis a nyolcvan évvel ezelőtti vérengzések egyik szemtanúja ezt állítja.

Az Újvidéktől alig harminc kilométerre fekvő vajdasági Szenttamáson nemrég egy üzleti park, illetve egy új piactér építésébe kezdtek, utóbbi munka azonban nem várt meglepetéseket hozhat – írja a Szabad Magyar Szó.

A lap szerint a jórészt a régi piactér helyén megvalósuló beruházásról a lap azt állítja, hogy a kivitelezés során az éppen nyolcvan évvel ezelőtt, 1944-ben likvidált magyar áldozatok tömegsírjára bukkanhatnak.

A Szabad Magyar Szó szerint egy idős helyi lakos, Ćorić Đuka 2018 végén megjelent visszaemlékezéséből ugyanis egyértelműen kiderül, hogy a területen

180 embert végeztek ki, akiket mint horthystákat vagy annak szimpatizánsait fogták el.

Az idős férfi hozzátette:

Néhány nap leforgása alatt mindnyájukat megölték, pedig falunkbéliek voltak. […] Engem kiválasztottak, félrehívtak és megparancsolták: „Fogd a lapátot és ásd a gödröket, azután temesd őket, és persze hallgass!” Az emberek könyörögtek, hogy ne kínozzák őket, egyesek kérték, hogy csak öljék meg. És akkor az éjszaka folyamán megkezdődtek a gyilkolások. Hármas-négyes csoportokban vezették ki őket hátrakötött kézzel. Úgy cafatokra verve a gödör széléhez állították a szerencsétleneket, és egyenként hátulról tarkón lőtték. […] Lábbal a gödörbe lökték a tetemüket, és folytatták a következőkkel. Ők ölték őket, dobálták a tömegsírba, én meg vártam, hogy befejezzék, és elkezdjem betemetni a hullákat. […] Amikor a gyilkos éjszakák után hazamentem, senkinek sem mondtam semmit. Megfenyítettek, hogy hallgassak. És én hallgattam. Máig. Ezek a képek és a félelem egész életemen végigkísért. Féltem az új hatalomtól, időnként behívtak, és megkérdezték, milyen volt a háborúban. Persze, hogy nem ok nélkül hívtak be. És én ezt tudtam.

A teljes visszaemlékezés itt olvasható.