Hundred Sins: Kicsit unom már ezt a maszkban ugrálást

Egy korábbi interjúdban azt mondtad, ártatlan vagy. Ehhez tartod magad?

Igen, törvénytisztelő állampolgár vagyok.

Istenben hiszel?

Magamban hiszek.

I. Kevélység

Igaz, hogy Spotify-on a legtöbbet hallgatott zenéd a sajátod volt?

Minden évben az első ötből legalább három az én zeném. Idén is ez volt. Magamnak írok, nem a közönségnek, az a lényeg, hogy nekem tetszik-e vagy sem. Számomra ezek hibátlan művek, amiket imádok hallgatni.

Van, amire ráuntál?

A Bagirára talán, az túlment picit, a csapból is az folyt. Nem érzem azt a kötődést, hogy az enyém lenne, hanem csak úgy létezik önmagában, amit mindenki hallgatott, de már eszembe se jut, hogy én csináltam.

Vajon 10-20 év múlva is képes leszel a saját zenéidet hallgatni?

Talán a nosztalgia miatt akkor még jobban fognak tetszeni.

Ennél is jobban?

Hogyne. Már két- vagy hároméves zenéimnél is érzek valami nosztalgiát, az idő megszépíti, szóval tíz év múlva lehet, hogy még inkább szeretni fogom őket. De biztos lesz, amit megutálok. Most is van egy, amit nem szeretek, de nem mondom, nehogy megsértsem az előadót.

Az idősebbekkel nem vagy ilyen diplomatikus.

Ez minden interjúban előjön valahogy, de nem alaptalanul húzogatom a bajszukat. Nem szimpatikus az előző magyar zenei generáció, úgy 2010-től nagyjából 2019-ig. Az alter vonalon kívül szerintem gyenge és erőltetett volt a felhozatal, ami miatt kialakult, hogy ciki magyar zenét hallgatni. Érzem ezt az üzletszagú vergődést, miközben már le kéne húzni a rolót. Persze ez nehéz, sok családnak a megélhetésről szól, de szebb a csúcson befejezni egy karriert, mint kiszedni belőle az utolsó forintokat. A siker egy fura kábítószer, nem tudják elengedni, és továbbra is arra vágynak, hogy új számokat, új klipeket, még nagyobb koncerteket adjanak. Ez egy végtelen kör, lefelé viszi a zenekarokat, miközben az újakra kellene odafigyelni, segíteni őket, megadni nekik minden lehetőséget, hogy még többre vigyék, mint az előző generációk.

Szóval te nem sok segítséget kaptál tőlük.

Egy kezemen meg tudnám számolni, kik azok, akik segítőkészek voltak – de tegyük hozzá, szurkálódást sem igazán tapasztaltam.

Ha viszont nem tanultál soha zenélni, akkor mégis honnan van meg ehhez a tudásod?

Zenei tudásom nem volt, nem tanultam hangszeren soha. Ritmusérzékem a mai napig nincs, ha összetettebb dolgokat kell játszani billentyűn és több hangot egyszerre lefogni, az megizzaszt. Minden, amit csinálok, számítógépen történik. Így sem egyszerű, de könnyebb berajzolgatni a dallamokat, mint lejátszani. Minden fent van a neten, szóval nem kell hozzá se hangszer, se zeneiskola. 11 évesen, a focis balesetem után letöltöttem egy zeneszerkesztő programot, és addig kattintgattam, amíg minden apró részletét felfedeztem.

Énekórára jártál valaha?

Soha. Általános suliban is utáltam, amikor kihívtak órán. Megalázó volt, hogy az osztály előtt kell énekelni.

Most tömegek előtt teszed.

Igen, csak nem ugyanaz elektronikus zenét játszani emberek előtt, mint énekelni, meg ugye ott van a maszk is. De egy éven belül ki kellene adni egy ilyen zenét, elég menő lenne, utómunkával nagyon szépen meg tudnám csinálni.

Azt elő is kell adni.

Nem biztos, hogy ezt játszanánk koncerten.

II. Fösvénység

Komoly logikai csavarral a megszerzett javakhoz való ragaszkodást szűkítsük le a maszkodra.

Mire? A kamaszkoromra?

Ahhoz ragaszkodsz?

Ja, jó lenne újra 16 évesnek lenni. Az volt a legjobb. Mielőtt tovább mentem volna középsuliból, a 11. osztály utáni nyár még szabad és laza volt, semmi nem volt kötelező. Most kötelezettségek vannak, itt-ott meg kell jelenni, azokat nem annyira szeretem.

És a maszk? Kicsit olyan vagy, mint a sorozatgyilkos, aki jeleket hagy maga után, hogy felfedezzék a „nagy művet”. Az ott az útleveled a pólódon, nem?

Igen, az, csak ki van satírozva az útlevélszámom, mert azzal talán fel lehetne venni hitelt a nevemben.

Valami videót is kitettél erről a YouTube-ra.

Az egy reklám volt, gyártottunk a pólóból pár száz darabot, aztán eladtuk őket merch-ként a Sajó Dávidos ügyre reagálva.

És hogy látsz ki a maszkból?

Nézd, belül hálós.

Milyen gyakran kell mosni?

Jó kérdés. Most, hogy rajta vannak a szarvak, nehezebb.

Amúgy egy Google-keresés után találni az arcodról képeket.

Van az két keresés is. Az a baj, hogy akármennyire próbálom eltüntetni, örökre az interneten maradnak. Nem veszem ezt annyira komolyan, de még egy ideig velem marad, színpadon és klipekben mindenképp – azért a maszk vagányabban néz ki, mint az arcom. Mikor Szombathelyen játszottunk, ott levettem a backstage-ben is. Jobb így, nem fulladok meg koncert előtt, elég csak közben. Pár éve azt mondtam, maximum pár év van benne, de hát itt vagyunk, gyorsan telik az idő. Még egy albumot szeretnék így, ha viszont leveszem a maszkot, azzal megölöm Hundred Sinst is. Szerintem a következő szezon még működhet, mert tök jó bulikat csinálunk, de ezek el fognak fáradni. Nem akarok ebbe beleesni, hogy mindig nagyobb koncert, nagyobb bulik, nagyobb megjelenések, egy ponton szeretnék egészségesen megválni tőle.

Ha abbahagynád, akkor hogyan tudnád elengedni azt az életszínvonalat, amihez feltételezem, mostanra hozzászoktál?

Nekem ez óriási váltás volt. Tavaly előtt még eléggé meg kellett húzni a nadrágszíjat. Most sem élek nagy lábon, de rendesen felmentek a koncertpénzek meg a jogdíjak, és megváltozott az életem. A pénz miatt már nem kell aggódni, de ahhoz, hogy egy farmon éljek, ki kéne még adni pár slágert.

Van már olyan munka, amit csak a pénz miatt vállalsz el?

Persze. Ilyenkor olyan árat mondok be, amire azt gondolom, tuti nemet mondanak. Aztán igent mondanak, de annyiért már megéri. Ezeknél is leginkább az húz vissza, hogy ki kell mozdulni otthonról, emberek között lenni, tárgyalni, tervezgetni – ezt a részét nem szeretem. Haverokkal megint más, ott nem is lenne pofám pénzt kérni. Csak zenéljünk, és érezzük jól magunkat.

Elképzelhető, hogy benne ragadsz ebben?

Teljesen sosem fogom tudni elengedni, de ebben a formában nem szeretném sokáig húzni, kicsit unom már ezt a maszkban ugrálást. Érdekel a videóklip-készítés, talán ráerősítek arra, de valahogy meg fogom oldani ezt a tanyasi életet, és összerakok egy passzív jövedelmet addigra.

A tanyát csak úgy mondogatod, mert jól hangzik?

Dehogyis. Tényleg ez a célom. Nem feltétlenül egy farmon, de mondjuk egy néhány száz fős faluban. Szeretnék kisállatokat, mosómedvét, kiscicát, kiskutyát, mókust, rókát. Láttam, hogy Oroszországban vannak háziasított rókák, olyat én is szeretnék. Mindenféle kis cuki állattal élni, senki nem keresne telefonon, nem írnának Messengeren.

III. Bujaság

Nehéz úgy csajozni, hogy nem látják az arcodat?

Semmiképp sem szerettem volna azt, hogy leveszem, és akkor itt vagyok, lányok, én vagyok a Hundred Sins – de nem is szoktam csajozni. Alapból rajongóval nem szabad ismerkedni: az már red flag, ha a másik távolról imád, és azért szerelmes beléd, mert látott rólad fotókat. Amúgy egy éve van barátnőm, ő sminkes, egy forgatáson találkoztunk. Nyilván lehetett volna rocksztárkodni, meg hazavinni minden buliból egy maréknyi lányt – bocsi a kifejezésért –, de szerintem annak semmi értelme.

Annak köszönhetően, hogy van valakid, elkezdett a fejedben formálódni, hogy szeretnél-e családot? Egyszer azt nyilatkoztad, még lehet, hogy „benő a fejed lágya”.

Nem, továbbra sem szeretnék gyereket, és szerencsére ő sem akar. Semmi értelme. Ha már én így látom a világot, ők vajon mire érkeznének meg, milyen helyen nőnek fel? Plusz ez sok idő, sok pénz, sok energia. Nem jó biznisz gyereket csinálni. Mondjuk öt- vagy tízéves koráig aranyos, utána már nem olyan jó fej egy gyerek. Miközben tizennyolc éves koráig neveled, aztán meg úgyis elmegy. Biztos van benne sok jó is, amikor kicsi, lehet simogatni, meg nem tudom, de azon kívül szerintem nem jó móka.

IV. Irigység

Te is mondtad valamikor, hogy nehéz itthon a zenélésből megélni, de ha egy bizonyos körön belül vagy, akkor nincs ezzel több probléma. Mielőtt az utóbbi klubhoz tartoztál volna, éreztél irigységet azok felé, akik már ott voltak?

Biztos volt egy kis irigység, hogy én még nem keresek pénzt, de tettem érte, hogy ez ne így legyen, és már nincs így.

És rád irigyek mások?

Persze. De inkább az van, hogy szégyellem magam, mikor egy koncert alatt megkeresek annyit, amiért más fél évig dolgozik, és oké, hogy munka, készülni kell rá, utazni kell, sok ember részt vesz benne, de végeredményben mégiscsak egy órát ugrálok a színpadon, ráadásul nem is józanul, és ezért még fizetnek is.

Az otthoniaktól, Tiszaújváros környékéről érnek negatív hatások?

Nem, büszkén hivatkoznak rám, hogy az osztálytársuk voltam. Egy suliba jártunk, látták, mikor elkezdtem, és hogy mennyit melóztam, ők a tanúi, hogy ez nem csak a kezembe hullott.

Olyan érzés van benned, mikor hallasz egy zenét, hogy bárcsak te csináltad volna?

Igen, Resstől a Nyolcadik nap. Van egy-két ilyen, de mindig megnyugtatom magam, hogy azért ennyiféle zenét nem lehet írni, mert minden stílusnál megvan ez a bárcsak érzésem.

Most hány együttműködésnél jársz nagyjából?

100 felett biztosan. Van otthon egy szivacsom, amit aláirkáltak páran, de szerintem az a tizede se, főleg, ha beleszámoljuk az alkotótáborokat meg a reklámokat.

A Parno Graszttal végül nem jött össze közös szám, ugye?

Sajnos nem. Amikor Oláh Józsival közös interjúnk volt, és ez felmerült, nem volt rá lehetőségem, hogy stúdióba hívjam őket, pedig meg kellett volna csinálni, és azóta is szeretném. Megvan Józsi száma, rá is írok ez után az interjú után, hogy akkor itt az idő. Remélem, nyitottak még rá, és nem érzik, hogy eltűntem. Amit Pogány Marcival nyomtak, az is nagyon jó lett.

Sokszor hangoztattad, hogy nem szereted az angol-magyar kevert zenéket, mert hol jövünk mi ahhoz, hogy hallgassanak minket a nagyvilágban.

Arra gondoltam, amikor magyar zenekarok csak angolul énekelnek. De nincs ezzel semmi baj, mindenki úgy zenél, ahogy szeretne. Millió külföldi zenekar van, és mi labdába sem rúgunk, illetve nem is támogatják ezt az algoritmusok. Az első akadályba ott ütköznek, hogy megosztják Facebookon vagy bárhol, amit csak a magyar ismerőseik látnak, a Spotify is a magyar nyelvű zenékkel együtt dobálja fel, soha senkinek nem fog megjelenni egy külföldi lejátszási listán. Születnek tehetségek, ott van Azahriah, aki elég közel jár ahhoz, hogy nemzetközileg elismert legyen, de ő egy kivétel. Viszont az elég fura mentalitás, ha valaki eleve úgy indul neki, hogy külföldön akar híres lenni.

V. Torkosság

Mesélted, hogy már a Bagira megjelenése előtt visszahallottad a számot egy vécéből, ahol mások épp „csibészkedtek”. Általában kívülről látod a csibészkedést?

Igen, távolról szoktam érzékelni, ha ilyen történik.

Mielőtt bekerültél volna ebbe az iparba, azelőtt is voltak ilyen megfigyeléseid?

Nem, zenészkörökben gyakoribb, hogy megy a csibészkedés, jelentsen ez bármit. Úgy a jó 90 százalék szereti az ilyet, akármilyen formáját, de nem egy konkrét dologra gondolok. Nem is igazán megyek már bulikba, próbálok minél többet otthon lenni, és kevesebbet szórakozóhelyeken – sőt, igazából semennyit. Amikor mégis elmegyek egy ilyen helyre – ahol épp csibészkednek mások –, annyit érzékelek, hogy nagyon szeretnek hozzám beszélni, és mindent elmondani magukról, de valójában csak önmagukat akarják hallani, és azt teljesen leszarják, én mit mondok, annyi számít, hogy beszélhessenek hozzám. Nem is járok más koncertjein a backstage-be, nem olyan jó helyek ezek. Mármint, ha te is csibészkedsz, akkor biztos jó, de amúgy elég fárasztóak ilyenkor az emberek.

Az nem okoz benne rossz érzést, hogy kimaradsz valami közösből?

Voltam én mindenféle buliban, láttam már mindent, mindenféle szögből. Szerintem ez a FOMO teljesen elhalt bennem, inkább az lenne a FOMO, hogy bárcsak otthon maradtam volna. Általában mindig úgy jövök ki ezekből, hogy minek indultam el, miért vagyok itt valaki konyhájában hajnali hatkor. Sokszor ilyen Rekviem egy álomértbe illő jeleneteket látok, ami nagyon fura, és hogy ezeket az estéket nem tudják elengedni az emberek, akár napokig nyomják, hogy sose legyen vége a jónak. Pedig általában elég hamar vége szokott lenni a jónak, olyan kettő után szerintem. Inkább otthon lógok, playstationözök, filmezek, a számítógépet nyomkodom, ahelyett, hogy a pénzemet verném egy szórakozóhelyen vagy másnak a lakásában hülyéskednék.

VI. Harag

„tegnap fotózáson a nyolcadik kerületben annyira extrémre sikeredett sisivel a szettünk hogy a panelokból megdobáltak minket tojással, paradicsommal, vizes zsömlével és a gyroszos is a késével hadonászott felénk” – itt mi történt? X-re írtad ki.

A Leonardo Da Vinci köznél voltunk, a panelház aljában fotózkodtunk, és fentről dobáltak minket vizes zsömlével, paradicsommal, főtt tojással, meg köpködtek is, de semmi nem talált el. Kiálltak az erkélyre, meg az ablakból kiabáltak nekünk. Nem nézték jó szemmel, hogy színes ruhákban meg maszkban vagyunk, és ilyen módszerekkel védték a területüket. Először jeleztem a stábnak, mert nem vette észre senki, vagy nem zavarta őket, nem tudom. Viszont ott kellett maradnunk, mert kaptunk egy platós kocsit a helyi kukásoktól, hogy azon fotózkodhassunk, szóval csak imádkoztunk, hogy mellénk essen a cucc, ne ránk. Azt sem értem pontosan, miért főtt tojást dobáltak, miért nem simát? Amúgy nem találtak el minket, Sisinek kicsit paradicsomos lett a ruhája, de ennyi.

Ez jellemző a konfliktuskezelésedre?

Elég magasan voltak, nem lett volna értelme belemenni, maximum még több dologgal dobálnak meg, de általában ki szoktam állni magamért és nehezen tűröm az igazságtalanságot. Én nem kezdeményezek konfliktusokat, de ha a másik fél igen, akkor vevő vagyok a keringőre.

Azon túl, hogy kénytelenek vagyunk tematikusan haladni a bűnök vonalán, azért is kérdezem, mert elég sok harag van a zenéidben, miközben az érződik, hogy sokkal szelídebb vagy ennél.

Inkább a zeném legyen agresszív, mint én.

De miből táplálkozik az a düh, amit a zenéidbe csatornázol?

Igazi düh nincsen, csak így szeretem, ennyire erősen, ilyen durván. Néha hallgatok könnyedebb számokat, de koncerteken egyszerűen nagyobbat lehet bulizni egy agresszív zenére, és valahol az a lényeg, hogy lehessen rá tombolni. Vidám zenét csinálni a legnehezebb, hogy ne legyen gagyi. Szomorú számokat egyszerűbb, valahogy így lett kitalálva a zeneelmélet. A közhangulat is ilyen, elég fura korokat élünk. Szürke idők ezek, mintha nőtt volna a szomorú emberek száma.

Ezen nem lehetne javítani boldog zenékkel?

Nem, mert mikor az ember szomorú, akkor a szomorú zene tudja gyógyítani, ha meghallgatsz egy vidámat, az nem segít, csak elrontod magadnak azt a számot is – legalábbis valami kutatás szerint.

VII. Jóra való restség

Lusta vagy?

Nagyon. Ha tehetném, legszívesebben mindig feküdnék, vízszintesen lennék, vagy ülnék egy fotelban. Szívem szerint egész nap tiktokoznék vagy playstationöznék, de néha dolgozni is kell sajnos, koncertezni, zenét írni. De rossz nekem…

És a jóra való restség? Amit az előző zenei generációtól hiányolsz, a tehetséggondozást és tanítást, azt szívesen csinálnád. Ezek a tervek megmaradnak kocsmai beszélgetésnek vagy van konkrétum?

Mondjuk valahol a kocsmai beszélgetés és a konkrétumok között tart a dolog, de talán már az első lépéseket megtettük. Próbálok mindig kezdőkkel dolgozni, hogy segítsem őket, de ennél komolyabban szeretném ezt csinálni a jövőben egy-két társelőadóval, valamilyen menedzsment vagy kiadó létrehozásával. Kell néhány év tapasztalatgyűjtésre, hogy bátrabban okoskodhassak, meg azért még én is szinte kezdő vagyok.

Három éve augusztusban volt az első koncerted a Toldiban. Azt mondtad, az első néhány fellépésed tragikusan sikerült, alig tudtál utánuk előmászni a szobádból. Mi hozott ki onnan?

Az nagyon új volt, mélyvíz. A koncertezésnél akármit tanulhattál előtte, amint színpadra lépsz és elindul az első szám, minden probléma előkerül, és nem tudsz rá felkészülni. Az első 10-15 koncert ilyen volt, mindig jöttek hibák, amiket meg kellett oldani. Nem mondanám, hogy fejben ezeket bárhogy próbáltam kezelni, csak mentem a flow-val. Inkább az változott, hogy régebben már előző nap rá voltam feszülve egy koncertre, aztán ez lecsökkent aznap reggelre, most meg fél órával előtte kezdek el parázni. De az sem lenne egészséges, ha egyáltalán nem izgulnék, plusz már összeállt a rendszer, hiba nélkül működik minden.

Néhány hete azt írtad, már egy éve nem vagy depressziós. Előtte az voltál?

Igen. Nem volt pénzem, nem volt csajom, meg nem is voltam sikeres. Most van pénzem, van csajom és sikeres vagyok.

Ennyi a titok?

Igen. Ha nagyon sok munka van, akkor néha még megborulok, de összességében elég jó kedvem van, ritkák a mélypontok, és sokkal kisebbek, mint korábban.

Mi van a világégéssel?

Mióta nem vagyok depressziós, kevesebbet gondolkozom ezen, régebben többet foglalkoztatott. De azért így nyár közepén, mikor meggyulladok a maszk alatt, jobban előjön, hogy közel a világvége. Előbb-utóbb úgyis el fog jönni, csak nem tudni, mikor, talán már a mi életünkben, de nem állnak jól a tarot kártyák, amiket húztunk. Nemhogy javulna a helyzet, egyre csak rosszabbodik, és a folyamat gyorsul. Szerintem tíz év múlva már nagyon necces lesz ez a játék.

Csalódnál, ha ez nem történne meg a mi életünkben?

Igen, kicsit várom a világvégét. Szeretem a zombis filmeket. Tudom, hogy sok rosszal jár, de azért átélném, milyen az, mikor nincsenek törvények.

Ironizálsz?

Nem, néha fantáziálgatok róla, hogy egy zombiapokalipszis közepén élünk Budapesten. Mondjuk valószínűleg olyan sok rosszal járna, hogy amint ott lennék, már annyira nem is akarnám.

Azt el tudod képzelni, hogy a tanyádon fegyverrel véditek a vizet és az élelmet a szeretteiddel?

Ennél barátságosabb világvégére vágyom. Nem tudom, mi van a kettő között, de akkor inkább megmaradnék a playstationnél, zombis videójátékokkal.