Miért nagy dolog, hogy a prominens brit férfiak klubja végre hajlandó nőket is beengedni maguk közé?

Egészen szürreális elképzelni egy olyan társaságot, ahol szenzációszámba megy, hogy Judi Denchet hajlandók a tagok beválasztani maguk közé, pedig Londonban nemrég épp ezt történt. A brit sajtóban nemrég a legtöbb lap címlapon hozta a sztorit, miszerint Denchet és Siân Phillips színésznőt felvette tagnak a Garrick Club, amely brit viszonylatban tényleg kisebb csoda.

A Garrick Club ugyanis a világ egyik legrégebbi exkluzív klubja, amelynek tagja III. Károly király és Benedict Cumberbatch is, és amelynek a legfontosabb jellemzője majdnem kétszáz éves fennállása alatt az volt, hogy soraikból következetesen kizárják a nőket. A Garrick tehát évszázadokon át az exkluzivitás netovábbja volt, egy patinás férfiklub, ahová mindenki be akart jutni, aki számít, és ahol az ország vezetői és a művészvilág krémje italozgathatott vad eszmecserék közben egy olasz stílusú palotában Londonban. Az idők azonban változnak, és egy olyan kortalan és sérthetetlen intézmény felett is kezd eljárni az idő, mint a magánklub:

a női egyenjogúság korában igazi dinoszauruszmaradványként lebeg a Garrick, érthető módon ugyanis egyre kínosabb, hogy egy ilyen jellegű, csupa prominens személyekből álló társaságba nem választanak be nőket.

Már 2015-ben is érezték, hogy az adott korszellemhez kevésbé igazodik a klub egyik legfőbb szabálya, ám akkor egy belső szavazáson az derült ki, hogy a klubtagok komoly része tökéletesen jól megvan nők nélkül is. Akkor a tagok 49,5 százaléka szavazott az ellen, hogy nőket is felvehessenek a tagok közé, és mivel az igenek száma nem ért el kétharmados többséget, maradt a szabály. Kilenc év és egy szivárogtatási botrány kellett ahhoz, hogy 2024 májusában a Garrick tagjai megszavazzák: mostantól nőket is felvesznek soraikba, elsőként a már említett két színésznőt, sőt, gyorsított eljárással kerülnek be a társaságba, azaz nem kell két-öt évet várniuk a tényleges felvételre.

De mi ez a klub, ahová mindenki be akar kerülni, de csak a férfielitből válogatnak?

A patinás intézményt 1831-ben alapították azzal a céllal, hogy így hozzák össze a színészeket és művészetet pártoló úriembereket. A művészek és üzletemberek által életre hívott közösség célja az volt, hogy vérfrissítést kapjon a színházi élet, és legyen egy olyan platform, ahol az előkelő, művészetek iránt érdeklődő gazdagok, illetve az akkoriban a társadalmi megítélésüket tekintve meglehetősen mostoha helyzetben levő színészek együtt ügyködhessenek ezen művészeti ág fellendítésén. A klub neve ennek megfelelően szimbolikus: arról a David Garrickről nevezték el, aki a 17. század egyik legjelentősebb színházi alakja volt, nemcsak színészként, de drámaíróként és színházvezetőként is rengeteget tett a brit dráma felvirágoztatásáért. A klubba egyre nagyobb számban léptek be a kor legnagyobb színészegyéniségei és az elit tagjai. Igazán népszerűvé azt követően vált, hogy 1861-ben az intézmény átköltözött az azóta már Garrick Streetnek nevezett utcába egy olasz stílusú fényűző palotába, ahol a mai napig székel a klub.

A Garrick ma közel 1500 főt számlál, túlnyomórészt idősebb, fehér férfiak vannak a tagok között. Bekerülni a klubba az exkluzivitás netovábbja: a folyamat hosszú, évekig tart, és körülményes, kizárólag a már meglévő tagok jelölhetnek újabb tagokat, és szükséges egy másik támogató is, ám ez mind még mindig csak annyira elég, hogy titkos szavazásra bocsáthassák az illető nevét a klub bizottsága előtt. A hírnév pedig nem feltétlenül garancia a bekerülésre: Henry Irving volt például az első brit színész, akit lovaggá ütöttek, a Garrickbe azonban nem vették fel. És ha be is kerül valaki, meglehetősen szigorú, és mai fejjel kissé idejétmúlt szabályoknak kell megfelelnie. Íme néhány a klub honlapján felsoroltak közül:

• tilos a farmer, a szabadidőruha és az edzőcipő, a Coffee Roomnak nevezett ebédlőhelyiségbe pedig csak zakóban léphetnek be a férfiak, kivéve, ha este 21.30 után érkeznek a színházelőadások utáni vacsorára,
• tilos az üzletelés, nem lehet üzleti megbeszéléseket bonyolítani a klubházban,
• tilos a fotózás a klubház egész területén, kivéve bizonyos alkalmakkor a privát étkezőszobákban, ám ekkor is szükséges az intézmény titkárának beleegyezése, és csak személyes célokra lehet felhasználni a képeket,
• tilos a telefonhasználat: belépéskor ki kell kapcsolni vagy lenémítani a telefont, használni csak a kijelölt helyeken lehet őket,
• csak a tagok fizethetnek, a vendégek fogyasztását is ők állják.

A Guardian korábban összeszedte, milyen törekvések voltak a klub történetének 193 éve alatt annak az irányába, hogy nők is bekerüljenek, a lista nem túl hosszú, és megdöbbentő módon csak az elmúlt évtizedekben akadtak az első ilyen próbálkozások. A kilencvenes években Anthony Lester emberi jogi ügyvéd javasolta tagnak Mary Ann Sieghart írónőt, ám a klub vezetése hallani sem akart róla, cserébe azt javasolta Lesternek, egy ebédre nyugodtan elhozhatja a nőt a Garrickbe. A 2010-es Egyenlőségről szóló törvény ugyancsak lendített valamennyit az ügyön, ennek köszönhetően engedték meg a nőknek, hogy odaülhessenek a legnagyobb ebédlőasztalhoz a klubban. 2011-ben Hugh Bonneville brit színész javasolta tagnak Joanna Lumley színésznőt, amely nagyon komoly indulatokat szült a klubon belül, a lap szerint a jelölőkönyvből kitépték Bonneville írását, és az egyik, meg nem nevezett tagtól az hangzott el, hogy „nem látjuk magunk közt szívesen a nőket, és soha nem is fogjuk”. 2015-ben jutott el a klub a már említett, eredmény nélküli szavazásig, és nagyjából ilyen kurta a lista. Az, hogy ilyen kevés törekvés volt a klub történetében arra, hogy nők is bejussanak, illetve az a tény, hogy a 21. században azt tekintik előrelépésnek, hogy egyáltalán leülhetnek a nők egy bizonyos ebédlőasztalhoz, nagyon jól mutatja, hogy valóban egy olyan mélyen beivódott hagyományról van szó, amely hiába szorul reformokra, meglepően nehéz az előrelépés.

Egy szivárogtatási botrány kellett ahhoz, hogy kellően felhördüljön a brit társadalom

A Garrick egyik legfontosabb ismérve érthető módon a diszkréció, amely azt is magába foglalja, hogy tagjainak listája nem nyilvános, ennek ellenére többekről köztudott, hogy a klub tagjai. 2024 márciusában először fordult elő, hogy kiszivárgott a szigorúan őrzött taglista. A listán püspökök, miniszterek, bírák, a brit titkosszolgálat vezetője, a lordok házának több tagja, színészek – köztük olyan sztárok a már említett Cumberbatch és Bonneville mellett, mint Damian Lewis, Brian Cox és Matthew Macfadyen – és egyéb prominens személyek egész sora szerepelt. A szivárogtatás nyilvánvalóan a társaság egyik alapvető sarokkövét, a diszkrécióra vonatkozó irányelvet is kimozdította a helyéről, másrészt azonban főleg azért rengette meg a Garrick nimbuszát, mert így konkrét neveket lehetett kapcsolni a nőket kizáró társasághoz. Az pedig értelemszerűen nagyon rosszul mutat, ha a brit közélet elsőrangú szereplői a királlyal az élen egy olyan körbe tartoznak, amely következetesen kitiltja maguk közül a nőket.

A szivárogtatás főleg emiatt vert nagy port a britek közt, a parlamentben is téma volt.

A női egyenjogúság ma már széles körben elfogadott célkitűzés, és a közélet szereplőinek el kell kötelezniük magukat e célkitűzés mellett. Ezek a klubok olyan struktúrákat támogatnak, amelyek korlátozzák a nők hatalomhoz való hozzáférését

– szólalt fel az ügyben Harriet Harman munkáspárti képviselő. Jude Kelly színházigazgató szerint „nagyon furcsa üzenetet közvetít az, ha a legnagyobb művészeti intézmények vezetői olyan társaság tagjai, akik nem vesznek fel nőket maguk közé”. Hozzátette azt is, hogy bár korábban többször kapott meghívást a tagoktól a klubba vendégként, „megalázónak” érezte, így nem fogadta el őket.

A gyorsan eszkalálódó botrány miatt sorra kezdtek kilépni a klubból a tagok: többek közt Richard Moore, a brit titkosszolgálat vezetője, és Simon Case, az Egyesült Királyság kabinettitkára is. A következő és legfontosabb dominó egy újabb szavazás volt: május elején immár elegendő többséggel szavazta meg a klub, hogy mostantól nőket is felvesznek maguk közé, elsők közt a már említett két színésznőt, és további hét nőt is javasoltak. Elsöprő és egyértelmű kiállás azonban nem volt: az 562 igennel szavazó mellett 375 tag továbbra is azt vallja, hogy maradjon meg a klub a férfiaknak.

A Garricket valószínűleg nem fogják azonnal elárasztani a női tagok, ám már Dench és Phillips taggá választása is rendkívül komoly mérföldkő a klub életében. Az újítás olyan évszázados hagyományokat írt át, amelyek makacsul tartották magukat a korszellem változása ellenére, és amelyekről kiderült, hogy nemes egyszerűséggel már nem állják meg a helyüket egy olyan korban, amikor a női egyenjogúság az egyik legfontosabb közéleti téma. Ezt pedig nem lehet annyival elintézni, hogy vendégként beülhetnek a nők a nagy öregek mellé, másképp kell helyet biztosítani számukra az asztalnál.