Sam Mendes a Beatles minden tagjáról forgat egy külön filmet

Nagy fába vágja a fejszéjét az Amerikai szépség Oscar-díjas rendezője.

A Bohém rapszódia kasszasikere óta záporoznak a mozikba a zenészekről készült életrajzi filmek – hogy csak párat említsünk: Elton Johnról, Elvisről, Bob Marleyról vagy épp Amy Winehouse-ról –, és első blikkre a frissen bejelentett Beatles-projekt is lehetne egy ezek közül.

Ám Sam Mendes, az Amerikai szépség, a Skyfall és az 1917 Oscar-díjas rendezője a szokásosnál jóval ambíciózusabb célokat tűzött ki maga elé, ugyanis azt tervezi, hogy a Beatles mind a négy tagjáról forgat egy-egy filmet, így John Lennon, Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr szemszögéből is végigkövethetjük a világ leghíresebb zenekarának történetét, egészen az 1970-es feloszlásig.

A projektről szóló közlemény szerint ez az első eset, hogy a Beatles – és cégük, az Apple Corps – teljes mértékben egy játékfilmes terv mögé állt, megadva az életrajzi és a zenei jogokat is. A filmeket a Sony finanszírozza és forgalmazza majd, az ígéretek szerint 2027-ben láthatja majd őket a közönség, bár az üzletileg elég kockázatos lépés lenne, ha mind a négy film egy évben kerülne moziba. Mendes azt nyilatkozta, hogy megtisztelve érzi magát, hogy minden idők legnagyobb zenekaráról forgathat, és izgatott az előtte álló alkotói kihívások miatt.