Megérkeztek az idei Oscar-jelölések, a Szegény párák révén van magyar jelölt is

Íme a teljes lista, amin néhány kisebb meglepetést is találunk.

Kedden, magyar idő szerint 14 óra 30 perckor az Amerikai Filmakadémia a Samuel Goldwyn Theater színpadán jelentette be az idei Oscar-jelölteket: Zazie Beetz és Jack Quaid a rövid adásban huszonhárom kategória esélyeseit mutatta be. A legtöbb jelölést az Oppenheimer gyűjtötte be, összesen 13-at, ezt követi a Szegény párák (11 jelölés), illetve a Megfojtott virágok (10 jelölés).

A magyar jelöltek közül végül egyetlen alkotás sem került a szűkített listára: a decemberi shortlisten Buda Flóra Anna rövidfilmje, a 27 még biztosan szerepelt, a végső rostán azonban már nem jutott át. A részben egy budapesti ebédlőtérben forgatott Szegény párák révén azonban van magyar jelölt:

a korábban számos hollywoodi film születését segítő Mihalek Zsuzsa berendezőként ugyanis izgulhat majd a kategóriájában.

Az idén Jimmy Kimmel által vezetett gálát magyar idő szerint március 11-én, hajnalban tartják majd.

A teljes lista itt olvasható:

Legjobb film:

Legjobb rendező:

Legjobb férfi főszereplő:

Legjobb női főszereplő:

Legjobb férfi mellékszereplő:

Legjobb női mellékszereplő:

Legjobb eredeti forgatókönyv:

Legjobb adaptált forgatókönyv:

Legjobb operatőr:

Legjobb látványtervezés/díszlet:

Legjobb jelmeztervezés:

Legjobb vágás:

Legjobb vizuális effektusok:

Legjobb smink:

Legjobb eredeti filmzene:

Legjobb eredeti dal:

Legjobb animációs film:

Legjobb animációs rövidfilm:

Legjobb rövidfilm:

Legjobb dokumentumfilm:

Legjobb rövid dokumentumfilm:

Legjobb nemzetközi játékfilm:

Legjobb hang: