Nemes Nagy Ágnesről nevezték el Budapest első korzóját, Bartók Béla felesége lépcsősort kapott

A II. kerületben mostantól újabb négy nő nevét viseli közterület.

A nőnapi névadó ötletgyűjtésnek köszönhetően két éve több mint ezer javaslat érkezett a II. kerület vezetéséhez, amiknek köszönhetően most négy, eddig névtelen közterület vette fel olyan nők nevét, akikre mind büszkék lehetünk – írta szerda délelőtt Őrsi Gergely polgármester a Facebookon.

A kerületnek a jövőben is célja lesz, hogy pozitív irányba változzon a budapesti közterület-nevek névadóinak aránya, hiszen ma 89 százalékuk férfiak nevét viseli – tette hozzá, majd bejelentette a négy változást, ami szerint Budán a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyása után

is találhatunk majd.

A teljes poszt itt olvasható:

 

Kiemelt képünk illusztráció: a Nemes Nagy Ágnes személyisége és életműve előtt, születése századik évfordulóján, 2022-ben a Várkert Bazárban rendezett tárlat egy részletét mutatja.