Idén újabb örökös tagokkal bővül a Halhatatlanok társulata

Ők az idei jelöltek.

A Halhatatlanok Társulatát az  egykori Stúdió kulturális hetilap alkotói hozták létre 1996-ban. Idén újra az ATV nézői dönthetik el, hogy a szakmai kuratórium által választott jelöltek közül mely művészek méltóak a Halhatatlanok Társulata díjra – írja a szervezők által kiadott sajtóközlemény, ami hozzáteszi: örökös tagok azok lehetnek, akikről a közönség úgy vélekedik, hogy tehetségükkel, a nemes célok melletti kiállásukkal sokat tettek a kultúráért, a művészetért, illetve a társadalomért.

A hagyományokhoz híven idén is neves művészekből és közéleti személyiségekből álló kuratórium, amelynek elnöke Szinetár Miklós Kossuth-díjas rendező, négy kategóriában jelölt ki négy-négy művészt.

Rájuk március 7-től május 31-ig  szavazhatnak az ATV és az ATV Spirit nézői,

aminek eredménye szerint

végül kategóriánként két-két művésszel bővül a Halhatatlanok Társulata.

A színésznők közül

a színészek táborából

a táncművészek sorából

az ország legismertebb operaénekesei közül pedig

csatlakozhat az örökös tagok sorához.