Így válhatunk saját magunk áldozatává

Hány évesen olvasta először a Hedda Gablert, és azóta mennyiben változott a véleménye róla?

Székely Kriszta: A Nórát nagyon korán, gimnazistaként olvastam, de Heddával csak egyetemista koromban találkoztam. Akkoriban inkább a társadalmi kérdések világlottak fel nekem, emlékszem, milyen tüzek gyúltak bennem, amiért ez az elképesztően éles agyú nő arra van kárhoztatva, hogy egy kalitkában körözzön, mint a nagyvadak az állatkertben. Most sokkal összetettebbnek látom őt, nem pusztán áldozatnak, illetve nem a társadalmi konvenciók áldozatának, hanem önmagáénak. Sűrű, megfejthetetlen alaknak gondolom. Ez benne a legizgalmasabb számomra. Felkavaró.

Foglalkoztat, hogy egy-egy klasszikust hogyan tudok közelebb hozni a mai közönséghez. Hedda Gablerben is a mait keresem, az aktualitást akartam vizsgálni; hogy a kalitkák hogyan internalizálódtak, illetve hogyan tartjuk mi saját magunkat fogva, és milyen személyiség ez a lépésképtelen nő. Ibsen sokat foglalkozik a szabadság kérdésével, Hedda is a szabadságot keresi, de sehol sem találja – ez bonyolult, izgalmas és örök érvényű dolog.

A színlapon azt írja, hogy Hedda ambivalens személyiség. Miben áll a kettőssége?

Székely Kriszta: A darab nem említi az anyját, Gabler tábornokot azonban igen, az ő csodált lánya Hedda. Mindez olyan gyerekkort, fejlődéstörténetet feltételez, ami biztosan nem hétköznapi. Úgy képzelem, Hedda egy elkényeztetett, apuka kedvence lány volt, és a szülői házat nem olyan nőként hagyta el, aki képes zökkenőmentesen feleséggé, anyává válni. Egyrészt nincsenek mintái a házasság felépítésére, a családi életre, másrészt sokkal izgalmasabb, eseménydúsabb, színesebb múltja, fiatalkora lehetett annál, minthogy a házassága ne a szabadsága elsiratását jelentené neki. Különleges szépségű, rajongott nő, aki alkalmatlan arra, hogy megfeleljen az elvárásoknak, de küzd, megpróbálja legyőzni a démonjait és a szabadságvágyát. Az egyik pillanatban nagyon kemény, szúrós, a következő pillanatban pedig megpróbálja lágyítani a saját durvaságát. Boldogtalan. Csalódott. Nincs nyugvópontja. Az előadásnak sem lesz. A darab cselekménye szűk negyvennyolc órát ölel fel, ami Heddának folyamatos lelki turbulencia.

A darabot olvasva az volt a benyomásom, hogy sok gonoszság, kegyetlenség van ebben a nőalakban. Ön milyennek látta első olvasatra?

Jordán Adél: Első olvasatra valóban vannak olyan megnyilvánulásai, amik gonoszságot sejtetnek, de egy színész nem gondolkodhat így azzal az alakkal kapcsolatban, akit játszik, mert akkor nem tudja igazsággal megtölteni a szerepet. Muszáj megtalálnia magában az ő igazságát.

Nehéz volt a bőrébe bújnia?

Jordán Adél: Onnantól kezdve, hogy megtaláltam az élethelyzet-analógiát, könnyű volt, mert tudtam úgy gondolkozni a gonoszságáról is, hogy pusztán annyi, amennyi bennem is megtalálható. Magamból kiindulva is tudom, hogy amikor az ember feszültebb, vagy olyan élethelyzetben van, hogy egyre szűkebbnek érzi a ketrecet maga körül, akkor gonosznak tűnő, sötét mondatok is gyakrabban csúsznak ki a száján. Amit azonnal megbán, próbálja kompenzálni, de félresikerül, és jön egy még rosszabb mondat. A szövegkönyv azzal „játszik” és az előadásban is azt látjuk, hogy Hedda miként vergődik a normálisnak nevezett élethelyzetekben, hogyan próbálja megtalálni a számára egyáltalán nem komfortos közegében önmagát, és a próbálkozásai hogyan vallanak kudarcot. Általában a legsötétebb, a legjobban felkavart, fejük tetején álló pillanatokban érzi magát elemében – ezt is értem és meg tudom csinálni saját magamból, mert ismerem a „ha már nem tudok egyenesbe jönni, akkor legyek teljesen kifordítva, legalább történik valami” állapotot.

Székely Kriszta: Ibsen Heddája a választható életminták közül egyikbe sem tud beletörődni – ez korát megelőző nőalak-ábrázolás volt a maga idejében. Alkalmatlan a hétköznapi életre, de alkalmatlan arra is, hogy mindent feladva kiszabaduljon. Valószínűleg depressziós is, de minden erejével próbál megfelelni a szerepeinek. Így sikerül. Nem válik hőssé. A házasság már nem kötelező, nem kényszeríthető bele senki, mégis kudarcnak számít negyven felé család nélküli nőnek lenni. Azt gondoljuk: hát, neki nem sikerült. Hedda nem akar ebbe a halmazba tartozni. Szerintem ezzel könnyű azonosulni. Természetesen abban, ami ezután történik a darabban, sok az extremitás, a kegyetlenség, az önzőség, a sötétség, és vannak benne felfoghatatlan és megrázó lépések is. Pont azért végtelenül vonzó számomra, mert tele van titokkal és szélsőséggel. A történet akkor kapja az első gellert, amikor felbukkan a múltból egy elvarratlan szál. Egy nagyon extrém kapcsolat körvonalai sejlenek fel. Szerelem, erotika, ketten mintha a halálba vágytak volna együtt, de végül nem merték megtenni. Ha már átléptünk bizonyos határokat, megszegtünk szabályokat, tapasztaltuk, éreztük, hogy a konvenciókon túl is van élet, sőt, ha azt érezzük, hogy ott van csak igazán, akkor nagyon nehezen tudunk visszalépni.

Jordán Adél: Mindent elsöprő, nagy szerelem az övék, de megéletlen, aminek részben az az oka, hogy Hedda nem vállalja fel ezt a férfit, mert súlyos alkoholista, terhelt zseni. Ejlertnek van egy sokat sejtető félmondata, azt mondja Heddának: ,,közös vágyódás az élet után, addig, amíg el nem vágtad”. Hedda gyáva ahhoz, hogy mindent borítson. Két világ közé szorult.

Meg tudja fogalmazni Hedda, legalább magának, hogy mire vágyik?

Jordán Adél: Nem. És ha valami valósággá válik, azzal nem tud együtt létezni, azonosulni, abba, ami földön járó, szagolható, tapintható, egyik esetben sem tud betagozódni.

Székely Kriszta: Szerintem az emberek folyton vágyakoznak valami után, amiről maguk sem tudják pontosan, mi az, és közben ügyesen belefolynak az adott formákba. Hedda lelke nem így van összegyúrva, ő rögtön a házassága elején elvérzik.

Gondolom, minden előadásnak az a célja, hogy magára ismerjen a néző, és kérdések fogalmazódjanak meg benne – de mit tanultak, mit profitáltak önök ebből az alkotói folyamatból?

Székely Kriszta: Szabó Székely Ármin dramaturggal állítjuk fel az előadások gondolati pilléreit. Régi szövegekkel dolgozni nagy munka és tanulás. A szövegkönyvből már kirajzolódik egy irány, de azért ez mindig hatalmas szellemi menet, a Hedda Gabler esetében pedig különösen az volt. Nagyon nehéz darab, elképesztően keményen dolgoztunk rajta, nem tudom, életemben csináltam-e már ennyire megszállottan valamit. Biztos, hogy sokat fejlődtem általa rendezőként.

A szöveg első rétege valóban azt mutatja, hogy Hedda hideg, gonosz, kifejezetten ellenszenves asszony: kegyetlen mondatokat mond, ledarálja Ejlert készülő könyvének egyetlen példányban létező kéziratát, öngyilkosságra buzdítja. Komoly rendezői és persze színészi kihívás úgy összerakni az előadást, hogy egyszerre két történetet játsszunk: játsszuk úgy, hogy igaz legyen egy csoportos jeleneten belül, de közben a néző számára érthető legyen a felszín alatt húzódó narratíva is, megismerje Hedda mögöttes gondolatait, érzelmeit és küzdelmét. Örvényben mozog le-föl, sokszor van az alján, és igazolni akarjuk azt is.

Jordán Adél: Hasonló körülmények közé bárki kerülhet, de merem állítani, hogy az emberek többsége belenyugodna, nem keveredne annyira szélsőséges élethelyzetbe, mint Hedda. Azért szeretem nagyon ezt a szerepet, mert azt érzem, hogy én keverednék. Tudok azonosulni Heddával. Most már nem ott tartok, hogy úristen, hogy lehet ennyire gonosz ez a nő, hanem mélységesen megértem, mert belegondolva arra jutottam, hogy hasonló esetben akár én sem tudnék mást tenni. Csodálatos olyan nőt játszani, aki nem szolgálatra született, egyszerűen nem hordozza magában a megfelelési paneleket; öntörvényű, szabad lelkű ember.

Sok szó esik mostanában a női princípiumról. A mai Magyarországon a hatalom törvényekkel, illetve azok hiányával azt is eldönti, hogy mi végre jöttek a nők a világra. Önök szerint mi a nők dolga?

Székely Kriszta: Ha egy országban ma is a biológiai predesztináltság alapján akarják meghatározni egy női élet lehetőségeit, az jelentős hátraarc. Nagy ideológiai terhet raknak a társadalomra, mert aprócska nemzet lévén tradicionális a „fogy a magyar” félelem, amit igazol, hogy nemcsak a születések száma csökken, hanem azoké is, akik itt képzelik el a jövőjüket. Egyre több fiatal vándorol ki, sokan nem is akarnak visszajönni, az ő gyerekeik már nem Magyarországon fognak megszületni. A nemzettudatra, nacionalista, a magyarság megmaradása iránti aggodalomra építő, a hagyományos női szerepek iránt nosztalgiát keltő ideológia szerintem nem segíti a mai nők életét. A mai nőnek az segít, ha szabadon dönthet arról, hogy milyen arányban legyen jelen az életében a gyermekvállalás, az anyaság. A kormánynak támogatnia kell a családokat, a nagyobb családokat kiemeltebben, mint a kisebbeket, de nem tekinthet a nőkre szülőgépként, illetve nem bélyegezheti meg azokat a nőket, akiknek nem ez a fő küldetésük az életben. Egy nő más módon is hasznos része lehet a társadalmi szövetnek, nem csak anyaként. A kormánynak azt kell biztosítania, hogy a nők ugyanúgy dönthessenek a saját életükről, mint a férfiak, azt az utat járják, az legyen a dolguk, amit ők választanak maguknak.

A Hedda Gabler-előadásból bátorítást nyerhetnek a nők arra, hogy merjenek dönteni, önmaguk lenni?

Jordán Adél: Az előadás tanít, látjuk, milyen a saját csapdánkban vergődni. Hedda antihős, elbukik, mert nincs mersze megtenni a sorsfordító lépést, és épp ezért járhat akár bátorságot ösztönző tanulsággal is a példája.

Ez az első nagy szakmai találkozásuk. Adél szerepformáló munkájában volt-e valami, ami meglepte, amire rácsodálkozott?

Székely Kriszta: Nagyon intenzív próbafolyamat volt a Heddáé. Kevés színész játszik az előadásban, így igazi közösség jött létre, és tényleg szélsőségesen töltötten tudtunk próbálni. Koncentráltan dolgozott mindenki – sok hasonló próbafolyamatot kívánok még magamnak az életben. Régóta ismerem Adél színészetét, tisztában vagyok az erejével, érzelmi szélsőségeivel és a különleges humorával is, az első összpróbánkon mégis a színészi intelligenciája hatott rám a legerősebben. Rengeteg instrukciót, apróságot sűrített bele abba a próbába, pontosan és jó ritmusban elhelyezve azokat a dolgokat, amiket a megelőző egy hónapban kértem tőle. Hedda Gabler alakja végül nüanszokon, színészi arányérzéken és színésztechnikai szélsőségeken keresztül fogalmazódik meg. Végletes és komplex feladat. Az alak kontúrjait és amplitúdóit estéről estére Adél rajzolja majd meg a szemünk láttára, és egy ennyire szabálytalan alak esetében nagy szükség lesz az előbb említett színészi intelligenciára.