Elárverezik Elvis Presley elveszettnek hitt ékszereit, amelyekkel menedzserét halmozta el

Annyi ékszert vett Tom Parkernek, hogy egy egész kollekció jött össze belőle, amelyet sokáig elveszettnek gondoltak.

Elárverezik az ékszereket, amelyeket menedzserének, Tom Parkernek ajándékozott Elvis Presley. A legendás kollekció létezéséről eddig is tudtak szakértők és történészek, de úgy tűnt, hogy az ékszerek elkallódtak. A GWS Auctions aukciósház elnök-vezérigazgatója, Brigitte Kruse azonban évtizedek munkájával felkutatta és összegyűjtötte az ékszereket, amelyek első ízben láthatók együtt. A mintegy kétszáz tárgyat, köztük drágakőberakásos gyűrűket, mandzsettagombokat, karórákat és láncokat, augusztus 27-én árverésre bocsátják, együtt egy gitárral, amelyen az énekes híres 1968-as televíziós visszatérésekor játszott.

A Parker ezredesnek adott ajándékok összeszedéséhez segítséget nyújtott a világsztár özvegye, Priscilla Presley is, noha az asszony nem tulajdonosa egyetlen ékszernek sem. Presley elmondta a Reutersnak, hogy férje annak idején azért vásárolt vagy rendelt ékszert a menedzserének, mert annak már mindene megvolt, amire szüksége lehet, így nem tudta, mit vegyen neki. Az özvegy az ajándéktárgyak védelmezőjének tekinti magát, mert azok egy részét ő maga tervezte, köztük olyanokat, amelyeken Elvis háttérzenekara, a TCB Band emblémája látható. Az együttes az énekes kedvenc kifejezése, a „taking care of business” rövidítéséről kapta a nevét. Priscilla támogatja az árverést is, mert nagyon sok hamis Elvis-relikvia van forgalomban, és biztosan akarja tudni, hogy ezek az ékszerek olyanokhoz kerülnek, akik szeretik és megőrzik azokat.

Elvis és a menedzsere kapcsolatát nemrég a vásznon is feldolgozták, Baz Luhrmann Elvis című életrajzi drámájában Parker meglehetősen ellentmondásos alakját Tom Hanks formálta meg.

Kapcsolódó
Elvis: Tom Hankset nem láttuk még ilyen aljasnak, a Király viszont örök
Miért imádta Elvis Presley a banános-mogyoróvajas szendvicset? Ez nem derül ki Baz Luhrmann új, remek életrajzi filmjéből, minden más viszont igen. Kritika.