Függönybehúzó és arcmasszírozó is volt az ötvenes évek luxuságyában

De egy kanna teának, masszírozógépnek és magnónak is jutott hely benne.

Az elmúlt évtizedek furcsa, jövőbe tekintő rövidfilmeit nézni mindig érdekes érzés: látjuk ugyanis, hogy a nagy álmokból mennyi minden valósult meg, illetve mik azok, amikre a technika továbbra sem talált megoldást – vagy épp kiderült, hogy valójában semmi szükség sincs rájuk.

A British Pathé gyűjteménye ezeknek, illetve a különböző meglepő prototípusokat bemutató egy-két perces anyagoknak a végtelen tárháza: korábban számos darabot mutattunk már be ezek közül, az ötvenes évek végi luxus-franciaágy azonban eddig valahogyan kimaradt.

Pedig az 1959-ben készült termékbemutató minden, csak nem érdektelen: a felvételen a korszak elvárásainak megfelelően nem egy férfit és egy nőt, hanem két nőt helyez a középpontba – egy ágyban csak a legritkább esetben mutattak különböző nemű embereket –, akik sorban próbálják ki az első látásra ma sokszor már furcsának tűnő lehetőségeket.

Láthatjuk

illetve a teáskannát illetve poharakat rejtő polcot, hogy egészen biztosak legyünk benne: egy brit találmánnyal állunk szemben.