Egy amerikai humorista Budapesten kereste az okát, miért Orbán Viktor az amerikai konzervatívok példaképe

Jordan Klepper a Daily Show nevű szatirikus politikai műsornak forgatott Budapesten, kicsit kényelmetlen helyzetbe hozta Kovács Zoltánt, és számos párhuzamot talált a trumpizmus és az orbáni Magyarország között.

Március 19-én, a Kossuth téri tanártüntetésről szóló tudósításunkban megemlítettük, hogy feltűnt a tömegben Jordan Klepper amerikai humorista, a Daily Show with Trevor Noah stábja kíséretében, és forgatott a helyszínen. Mostanra elkészült és ki is került a YouTube-ra a teljes műsor, melyben Klepper azt kutatta, miért rajong Orbán Viktorért Tucker Carlsontól kezdve Steve Bannonon át az amerikai szélsőjobb színe-java.

A mintegy húszperces riporthoz forgatott a tanártüntetés mellett a Békemeneten, és interjút készített Kovács Zoltán kommunikációs államtitkárral, mint ahogy találkozott az ellenzéki politikusok közül Márki-Zay Péterrel és Cseh Katalinnal, de beszélgetett Panyi Szabolcs újságíróval, akinek a telefonját lehallgatták a Pegasus kémszoftverrel, illetve Hajós Andrással is, aki az ukrajnai menekülteket segítő civileket képviselte.

Klepper azt próbálta megfejteni, miért pont egy autokráciába süllyedő országot istenítenek a republikánusok, és meglepetésére pont ugyanazokat az összeesküvés-elméleteket hallotta vissza Joe Bidenről és Soros Györgyről a Békemeneten, amelyekkel a trumpista felvonulásokon is találkozott. Sőt, azzal is szembesült, hogy a Fidesz-szimpatizánsok szerint az ukrajnai háborúról mindenki tehet, csak éppen Vlagyimir Putyin nem.

Kovács Zoltánt viszont sikerült többször is kibillentenie: először akkor, amikor rákérdezett, hogy a magyar kormány miért nem hajlandó nyilvánosan elítélni Putyint az invázió miatt, majd akkor is, amikor szembesítette az államtitkárt azzal, hogy a magyar kormány a 2015-ös menekültválságban egész máshogy viselkedett, mint most. Klepper arra is kitért, hiába a Fidesz médiatúlsúlya, az országban nagyon sokan megmozdultak, amikor az ukrán menekülteknek segíteni kellett. Az egész videó itt nézhető meg.