Az emberek menekültek Harkivból, egy fiú azonban csak zongorázott tovább

Az egy hotel halljában készült rövid felvételre nincsenek szavak.

Ukrajna második legnagyobb városa, Harkiv lassan egy hete erős nyomás alatt áll: a város főterét kedd reggel rakétatámadás érte, a szerda hajnali adatok szerint pedig eddig legalább huszonegy halottja, illetve 112 sebesültje volt a város északi és északkeleti részét ért támadásoknak.

Múlt csütörtökön, a légvédelmi szirénák zajában ennek ellenére azonban valami egészen furcsa is történt:

megszólalt egy hotel halljában álló fehér zongora.

A meglepő jelenetet a Washington Post az épületben tartózkodó videóriportere, Whitney Leaming rögzítette, akinek a fülét néhány szinttel feljebb hirtelen megütötte a dallam:

A lap Instagram-oldalán, illetve a nő Twitterén is megosztott videóra pillanatok alatt ezernyi komment érkezett, rövidesen pedig kiderült, hogy az előbbi helyen tíz, utóbbin pedig közel egymilliós nézettségű rövid felvételen hallható dalt – aminek a címe Walk to School, azaz Séta az iskolába –

az egyik legnagyobb kortárs zeneszerző, Philip Glass, illetve Paul Leonard-Morgan írták, 2020-ban pedig az Amazon Prime-on futó Történetek a Hurokból (Tales from the Loop) című sci-fi sorozatban hangzott el.

Nem hittem volna, hogy ez a zene valaha politikai töltetet kap, de mégis így lett

– írta kedden Glass, aki hozzátette:

New York sokszor Kis Ukrajnaként emlegetett negyedében, East Village-ben, számos ukrán gyökerű család közt élve úgy érzi, ideje lenne tágítani az országgal kapcsolatos ismereteit, és összebarátkozni a szomszédaival, hiszen szimpatizál velük, családjaikkal, illetve az ukránokkal.

Olyan nehézségekkel küzdenek épp meg, amikkel nekünk remélhetőleg sosem kell szembenéznünk

– tette hozzá.

A rövid videót Leonard-Morgan is kommentálta:

láttam a felvételt, és nem találtam szavakat arra az érzésre, hogy valaki épp az élete ezen a szörnyű pontján talált menekvést a zenénkben.