A Pécsi Tudományegyetemen másodszor is jelezték, hogy nem kérnek a modellváltásból

Másodszor is plénumot tartottak az ügyben, egyértelmű eredménnyel.

Január 25-én másodszor is plénumot tartottak az alapítványi modellbe való átszervezésről a Pécsi Tudományegyetem hallgatói és alkalmazottai. A Free PTE Facebook-oldalon megjelent állásfoglalás szerint a plénum a keretfeltételektől függetlenül úgy döntött, elutasítja a modellváltást.

Azt írják, a plénum résztvevői nem látnak esélyt arra, hogy a PTE autonómiája megmaradjon alapítványi keretek között, ugyanis

Ezen kívül az egyetemi oktatók közalkalmazotti státuszának megtartása mellett érvelnek, és a béremelés szükségességéről írnak. Az egyetem hallgatói önkormányzatait felszólítják, hogy megbízható, transzparens felmérések útján kérjék ki a hallgatóság véleményét a modellváltásról.

A PTE január 19-i plénuma is elutasította a modellváltást. Az egyetem vezetése január elején folytatott megbeszélést a modellváltásról Bódis József államtitkárral, és kinyilvánították, hogy a vezetés és a dékáni kar közösen dönt majd a tárgyalási folyamat megkezdéséről és annak módjáról.

Kiemelt kép: Résztvevők a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának tanévnyitó tanácsülésén Pécsen 2020. szeptember 7-én. Fotó: Sóki Tamás / MTI