Világjárvány idején is lehetne koncertezni

Ha szigorú szabályok mentén is, de járvány idején is lehet koncerteket tartani, erre jutott egy német kutatás.

A zárt terekben megrendezett koncerteknek sem kellene teljes tiltólistára kerülniük, ha a szervezők betartanának néhány fontos szabályt, legalábbis erre jutott a Restart-19 néven futó német kutatás. A kísérlet keretében több ezer önkéntes vett részt egy leipzigi arénában megrendezett koncerten, melyen a légmozgást és így egy potenciális fertőzés terjedését szimulálták. Az összegyűlt adatok alapján a koncert tulajdonképpeni ideje alatt viszonylag alacsony az érintkezések száma, és bizonyos intézkedésekkel még alacsonyabban tartható, az érintkezések mennyisége és ezzel a fertőzésveszély inkább a koncertre való eljutás és a szünetek alatt magasabb. Emellett a kísérlet egyik legfontosabb konklúziója, hogy a szellőzésnek kulcsszerepe van az ilyen rendezvények biztonságának megtartásában,

Dr. Stefan Moritz, a Halle-i Orvostudományi Egyetem kutatásának vezetője abszolút sikernek minősítette a kísérletet, és elmondta, hogy

az eredmények konzisztensek a hipotézisünkkel, miszerint az ilyen eseményeken nem minden résztvevő kerül kapcsolatba egymással, amiből az is következik, hogy bizonyos szabályok betartásával világjárvány idején is lehet rendezvényeket tartani. A legfontosabb felismerés számunkra annak megértése volt, hogy mennyire kulcsfontosságú a jó szellőzéstechnika. Ez a fertőzésveszély csökkentésének kulcseszköze.

A kísérletben az egyetem kutatói és egy mérnökcsapat a koncertaréna egészét lemásolta egy számítógépes modellbe, melyet aztán kisebb egységekre bontottak, majd azt nézték meg, hogy a különféle szimulációkban másféleképpen beállított szellőzés hogyan terjesztette el a levegőben lévő nedvességrészecskéket. Az eredmények alapján végül kidolgozták az ilyen rendezvények szellőzési rendszereire vonatkozó szabályokat. A kutatók emellett rámutattak, hogy a megfelelő szellőzés mellett sem hagyható el a maszkviselés, és a megemelt higiéniás szabályoknak is érvényben kell maradniuk. Az ültetett koncertek biztonságosabbak, valamint a látogatószámot is limitálni kell, és a szokásosnál több bejáratot kell elérhetővé tenni. A várakozóhelyeknek a kutatás értelmében a szabadban kell lenniük, és a rendezvények során enni csak az ülőhelyeken szabadna.

A kutatás nyomán egyébként a résztvevőket is megkérdezték, és a válaszadók 90%-át nem riasztja el a maszkviselés, és annak érdekében, hogy továbbra is járhassanak ilyen eseményekre, szívesen vállalnák a maszkviselést a továbbiakban is.

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu