Biden támogatására buzdít az eddig nem politizáló Dwayne Johnson

Dwayne Johnson korábban tartózkodott a direkt endorsementektől.

Dwayne Johnson korábban tartózkodott a direkt endorsementektől, de most nyíltan a demokrata tandemet, azaz Joe Bident és Kamala Harrist támogatja az elnökválasztáson. A Szikla eddig nyíltan sosem állt ki egy jelölt mellett sem, korábban azt mondta, szavazott már demokrata és republikánus elnökjelöltre is. Most egy hétperces Instagram-videóban vallott színt, mely tartalmaz egy beszélgetésrészletet is Johnson illetve Biden és Harris között, ahol arról kérdezi őket, hogyan akarják kivívni az amerikai emberek megbecsülését.

„Úgy gondoltam, hogy nagyszerű és rendkívül eredményes beszélgetést folytattunk” – mondta Johnson. „Évek óta regisztrált függetlenként, aki centrista ideológiákban hisz, úgy érzem, hogy Biden alelnök és Harris szenátor a legjobb választás hazánk vezetésére, és támogatom őket, hogy az Egyesült Államok elnökévé és alelnökévé váljanak.” A Szikla később úgy fogalmazott, Biden nemcsak nagy együttérzéssel, szívvel és lendülettel, de lélekkel is politizál, Harris pedig egy „okleveles bajkeverő” (badass). Johnson végül a tisztesség, a kedvesség és az emberség fontosságát hangsúlyozta.

Kiemelt kép: Frederic J. BROWN / AFP