Belehalt a koronavírusba az emigráns román író, Paul Goma

84 éves volt, a párizsi Pére Lachaise temetőben helyezik örök nyugalomra.

A román származású, de állampolgárságától megfosztott Paul Goma 84 éves volt, és évtizedek óta Párizsban élt. Március 18-án került a kórházba, COVID-19 fertőzést diagnosztizálva nála. Az írót, végakaratának megfelelően, a párizsi Pére Lachaise temetőben helyezik örök nyugalomra.

A Transindex.ro portál beszámolója szerint Paul Goma 1935-ben Besszarábiában született, családjával Romániába menekült át. Ő is az 1956-os magyar felkelést követõ letartóztatási hullám egykori áldozata volt, két évet ült börtönben Jilaván és Szamosújváron, majd kényszerlakhelyen élt. A 60-as évek második felében nyíltan szembefordult a rendszerrel, Romániában betiltott művét Németországban és Franciaországban publikálta; a hetvenes évek végén emberjogi mozgalmat kezdeményezett a nacionálkommunista diktatúra idején a cseh Charta 77-hez kapcsolódva. Letartóztatták, emigrációba kényszerítették követőivel együtt. 1977 novemberében feleségével és fiával együtt megfosztották román állampolgárságától, és kiutasították őket az országból. Párizsban politikai menedékjogot kaptak – írja a portál.

2006-ban petíció is indult, hogy Goma visszakaphassa a román állampolgárságot, de a kezdeményezés végül nem ért el eredményt. Az utóbbi másfél évtizedben többen vádolták Gomát azzal, hogy második világháborúról és a holokausztról szóló cikkeiben és esszéiben antiszemita hangot üt meg.

Kiemelt kép: AFP