Rekordáron kelt el több mű is a Kieselbach Galéria aukcióján

Egy Batthyány Gyula és egy Kádár Béla-festmény érte el a legmagasabb leütési árat.

Batthyány Gyula és Kádár Béla egy-egy festménye érte el a legmagasabb, 85 millió forintos leütési árat a Kieselbach Galéria hétfő esti budapesti árverésén. Az aukció során a képek jelentős része gazdára lelt, sőt több tételnél komoly licitharc is kialakult. Kieselbach Tamás galériavezető az árverés után az MTI-nek elmondta, hogy Batthyány Gyula esetében jelentősen megdöntötték az eddigi életműrekordot, mikor Körhinta című képét 55 millió forintos kikiáltási árról indulva 85 milliónál ütötték le.

Mint hozzátette, Kádár berlini korszakából egy jelentős olajfestményt kínáltak az aukción, amely ellentétben a legtöbb „berlini” képpel nem külföldről tért haza. A Konstruktív város (Nő kutyával) című munka annak ellenére érte el 48 millió forintos kikiáltási árról a 85 millió forintos leütési árat, hogy védett kép, külföldi érdeklődők ezért nem licitáltak rá.

Vaszary Jánostól egy méretében nem túl nagy, de jelentős munkaként számon tartott képet árvereztek az eddigi egyik legmagasabb Vaszary-áron. A Teraszon címet viselő, 1930 körül készült olajfestményt 26 millió forintról indulva 72 millióért vitték el.

Patkó Károly Mediterrán kikötő vitorlással című képe 60 millió forintos leütési árával szintén az életműrekord közelében járt, ez a munkája a Római iskola időszakából, 1929-ből származik. Scheiber Hugótól húsz mű is szerepelt az aukció katalógusában, a fókuszban az 1920 körüli expresszionista képekkel.


Scheibernek ez a korábban alulértékelt korszaka az Újpesti híd című olajkép 34 millió forintos leütési árával bizonyított, hangsúlyozta Kieselbach. Mint hozzátette, az Újpesti híd ugyanabból a jelentős budapesti gyűjteményből érkezett, mint a 85 millió forintot elért Kádár-kép, és szintén múzeumi minőséget képviselő munka.

Mednyánszky László Virágzó fák című képe 25 millió forintért talált gazdára, Kondor Béla Szerb pap című alkotásáért 24 millió forintig folytatódott a licit, Paál László Naplemente (Rőzseszedő) című festménye 15 millió forintos árat ért el, míg a kortársak közül Bak Imre 5th Avenue című festménye az igen jó árnak számító 9 millió forintért kelt el.

Kieselbach Tamás kiemelte azokat a neveket is, melyek korábban nem szerepeltek a köztudatban, mások mellett Barzó Endre, Ducsay Béla vagy olyan női festők, mint Kalivoda Kata és Endresz Alice – most azonban magas árakat értek el. Barzó Endre Nagyvárosi műteremben című munkáját például 16 millió forintnál ütötték le.

Kiemelt kép: Instagram / kieselbachgaleria