Mégis Cannes-ban mutatják be Tarantino új filmjét

Attól tartottak, hogy nem készül el időre a film.

Két héttel ezelőtt Thierry Frémaux művészeti igazgató azt mondta, még nem készült el teljesen Quentin Tarantino Volt egyszer egy Hollywood című filmje, így az nem szerepel a meghívott alkotások között. Az Index azt írja, a fesztivál honlapján most mégis bejelentették, hogy ott debütál a film, mivel a rendező „hűséges és pontos gyermeke Cannes-nak”.

A Volt egyszer egy Hollywood pont 25 évvel azután szerepel a fesztiválon, hogy Tarantino a Ponyvaregénnyel megnyerte az Arany Pálmát. Ez volt az első szereplése a fesztiválon, ahol később a Becstelen Brigantyk és Halálbiztos című filmjei is versenyeztek.

A május 14. és 25. között megrendezett cannes-i filmfesztivál Jim Jarmusch The Dead Don’t Die című zombifilmjének díszbemutatójával veszi kezdetét. A filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programjába egy magyar vizsgafilm, Moldovai Katalin Ahogy eddig című filmje is meghívást kapott.

A tanú eredeti, cenzúrázatlan változatát vetítik a cannes-i filmfesztiválon
Az eredeti verzióban látható egy, a Rajk Lászlóra utaló sötétzárka-jelenet.

Kiemelt kép: Instagram