Depressziós férfi vagyok és vízibalettezem, na és?

Az életközepi válság mindenkit elér egy ponton az életében. Van, aki depressziós lesz, más felrúgja az addigi életét. Így tesz Bertrand is, aki depresszióját kikezelendő, jelentkezik egy férfi szinkronúszó csapatba. Szabadúszók kritika.

A 2019-es Frankofón Filmnapok nyitófilmjeként vetített, Gilles Lellouche által rendezett Szabadúszók a mostanában sokat emlegetett midlife crisis, vagyis életközepi válság problémáját járja körül. Ez az az időszak az ember életében, amikor tudatosulnak addigi élete történései, számba veszi azokat és a hátralévő időt. Jó esetben. Természetesen, nem mindenki tud vagy akar ezzel szembenézni, így sem időtartama, sem lefolyásának nehézsége nem ugyanolyan mindenkinél.

A hasonló problémákkal küzdő Bertrandnak egyértelműen kicsúszott a talaj a lába alól már egy jó ideje, amiről sokáig nem vesz tudomást. Míg az őt kitartóan támogató neje a munkában robotol, a gyerekek pedig az iskolában vannak, a két éve munkanélküli férfi a kanapén eldőlve Candy Crush Sagát játszik egész nap. Családja szemében kezdi elveszteni a tiszteletet, ő is érzi, hogy valamit tennie kellene, de depressziós. Súlyos depressziós, ahogy ő fogalmaz. Ez az amúgy egyáltalán nem vidám állapot inkább vígjátéki szinten marad az egész történetben, amit jól mutat az is, ahogy gyermekded foglalatosságként ábrázolja a depresszióban szenvedők helyzetét.

A cselekményt és a letargikus állapotban vegetáló férfi életét egy hirdetés katalizálja, melyben amatőr szinkronúszót keresnek. Bertrand belép és gyorsan szembesül azzal, hogy nincs egyedül problémájával, a középkorú férfiakkal teli csapatban mindenki hasonló cipőben jár. Egészségügyi és házaséletbeli problémákkal bajlódnak, mindegyikük élete megrekedt. Találni köztük egyedülálló, a lánya menzáján dolgozó, az apaszerepben nem éppen sikeresen boldoguló férfit, van, akinek a házassága megy tönkre, míg másnak a vállalkozása látszik bedőlni.

Kép: CHI FOU MI PRODUCTIONS / LES FIL / COLLECTION CHRISTOPHEL

Bár a csapat nagy célt tűz ki, jelentkeznek a szinkronúszó vb-re, talán még fontosabb az odavezető út, az edzésen való együttlétek, melyek csoportterápiás találkozókként is funkcionálnak, ahogy Bertrandék a szaunában vitatják meg hétről hétre az élet nagy kérdéseit.

Nem éppen hős-típusokat látunk a vásznon, mondhatni, antihős mindegyik szereplő, valahogy mégis ettől lehet őket igazán közel érezni magunkhoz, sutaságuk és szánalomra méltóságuk miatt lesznek igazán szerethető figurák. A film szkeccszerűen mutatja be az egyes szereplőket és azok problémáit, ez eleinte töredezetté és szétesetté teszi a cselekményt, de később, miután megismertük az összes férfi történetét, helyreáll a ritmus.

A víz általában erősen szimbolizál valamit, a Szabadúszók esetében a megújulást és az új kezdetet a csapat tagjainak. Bár a legtöbben lenézik őket, mivel szerintük nőies sportot, „vízibalettet” űznek, számukra épp ez a rendhagyó sportág adja a kitörést és a béklyókból való szabadulást.

Aki látta a Férfiak fecskében című, 2018-as brit vígjátékot, azt is gondolhatja, hogy a Szabadúszók tulajdonképpen annak a remake-je, hiszen abban is középkorú férfiak próbáltak kilábalni szerencsétlen helyzetükből a szinkronúszás segítségével. Pedig nem, a nagyjából egyszerre elkészült két film egyaránt valós eseményeken alapuló történetet dolgoz fel, a Szabadúszók konkrétan a svéd szinkronúszó válogatott történetét, melynek tagjai szerencsétlen, pocakosodó, középkorú férfiak, akik végül elképesztő sikereket értek el, de ami még fontosabb, a nézők szívébe is belopták magukat.

A Szabadúszók alapvetően humoros, könnyed, az abszurditásban is bővelkedő dramedy, mely nem retten vissza olykor a nem éppen PC gesztusoktól sem. Jól lavíroz a komikus és a drámai jelenetek között is, ami nagy erőssége a filmnek, probléma viszont, hogy legalább húsz perccel hosszabb lett, mint amennyi még jól esne a nézőnek, így sajnos nem kerülhetők el az önismétlő, helyenként unalmas jelenetek. Összességében a Szabadúszók teljesíti a célt, melyet a dramedy hivatott elérni, vidámságot és adrenalin töltetet ad, és ha nem úgy ülünk be a moziba, hogy valami elképesztően fajsúlyos alkotást fogunk látni, akkor teljesíti, amit kell (ellentétben a fájóan humortalan brit párjával). Akár depressziós az ember, akár nem.

Szabadúszók (Le Grand Bain), 122 perc, 2018, 7/10

Kiemelt kép: CHI FOU MI PRODUCTIONS / LES FIL / COLLECTION CHRISTOPHEL