Talán egy karnyújtásra van tőlünk a gyilkos

A True Detective 3. évadának a felénél akár már tippelhetünk is, hogy ki nézte ki magának a testvérpárt, és ki miatt halt meg egy kisfiú.

Majdnem négy évet vártunk a True Detective folytatására, most pedig olyan gyorsan telik az idő, hogy a harmadik évad felénél járunk. Nem sok választ el bennünket attól, hogy Wayne Hays (Mahershala Ali) és Roland West (Stephen Dorff) kibogozzák a szálakat, és megtudják, hogy miért tűnt el egy testvérpár a 80-as években, illetve miért kellett az egyiküknek meghalnia. Hétről hétre összefoglaljuk a részeket, és próbáljuk eloszlatni a ködöt a rejtélyes ügy körül, de nagyon spoilerezünk, úgyhogy nem árt visszanézni a részeket az HBO GO-n.

A negyedik részre odáig jutottunk, hogy már akad pár olyan gyanús alak, akit még mi is kihallgatnánk Wayne-ék helyében. A lehetséges gyilkosok áttekintése előtt azonban vegyük át gyorsan, hogy mi történt eddig (a korábbi részekről szóló cikkeinkért ide kell kattintani). Az alaptörténet szerint 1980-ban Julie és Will Purcell nem ment haza időben, és nem sokkal később a fiút holtan találták az erdőben furcsa, imádkozó testtartásban. Will nővére azonban nem került elő, csak 1990-ben akadtak a lány ujjlenyomatára egy drogériában. A negyedik részben még közelebb kerültünk Wayne-hez – és a 80-as évekbeli vidéki Amerika rasszizmusához -,aki egész életét az eltűnt gyerekek ügyének szentelte, ráment a karrierje és a házassága is a jelek szerint. Ezen kívül:

Lássuk, hogy kik jöhetnek eddig számításba, ki ölhette meg Will Purcellt és ki szemelhette ki magának Julie Purcellt.

1. Freddy Burns

Az éppen csak 18 éves diáksrác nem őszinte a rendőrökkel, és tényleg kikezdte Will Purcellt, elvette a bringáját és üldözte egy kicsit, de a kihallgatószobában talán mégsem mutatta a hidegvérű gyilkos oldalát.

2. Brett Woodard

Az indián, fémgyűjtögető férfi már a múltkori részben is gyanúsan viselkedett, viszont kinyitotta a rejtélyes zöld táskáját, ami tele volt fegyverekkel. A néző számára Woodard egyáltalán nem tűnik olyan félelmetesnek, de a környék férfi tagjai csillapíthatatlan vágyat éreznek, hogy a férfit megleckéztessék, és megbüntessék azért, amit talán el sem követett.

3. Sam Whitehead

A félig vak férfit muszáj ideraknunk, elvégre illik rá a csuhébaba-vásárló leírása, de meglepődnénk, ha Whiteheadnek valóban köze lenne a Purcell-rejtélyhez.

4. Amelia Reardon

Mi a Ringeren, ők meg a Redditen találták azt a hajmeresztő teóriát, miszerint Wayne Hays felesége, Amelia Reardon (Carmen Ejogo) felelős a gyerekgyilkosságért. Az indokok között ott van, hogy túl sok köze van az ügyhöz, könyvet írt a témáról, de ez azért elég durva csavar lenne Nic Pizzolattóéktól.

Szponzorált tartalom

A cikk az HBO GO támogatásával készült.