Magyar film a Diák-Oscar harmadik helyezettje

Huszonhét év után nyert újra magyar diplomafilm.

Azt eddig is lehetett már tudni, hogy Kovács István Ostrom című filmje is díjat nyert, de az csak az október 11-i, Los Angelesben tartott díjátadón derült ki, hogy a Bronz Diák Oscar-díj büszke tulajdonosa lett. Az, hogy az Ostrom bekerült a legjobb három film közé azt is jelenti, hogy a legjobb rövidfilmnek járó Oscarért is versenybe szállhat.

A 23 perces történet 1994-ben, a háború sújtotta Szarajevóban játszódik. Főhőse egy magányos bosnyák nő, aki elindul, hogy vizet találjon magának, és végre hajat mosson várva várt randevúja előtt. Életveszélyes terve végrehajtásától sem a szomszédjai, sem a mesterlövészek nem tudják eltántorítani.

Huszonhét év után újra Diák-Oscart nyert egy magyar film
Kovács István Ostrom című munkájával került be a három díjazott közé.

A magyar alkotók közül eddig csak Böszörményi Zsuzsa Egyszer volt, hol nem volt… című diplomafilmje nyert Diák-Oscart 1991-ben.

Az Ostrom a 32 éves Kovács István diplomafilmje a Színház- és Filmművészeti Egyetem mesterszakán, ahol Enyedi Ildikó volt az osztályfőnöke. A film főbb szerepeiben Vedrana Bozinovic, Mirela Lambic, Radoje Cupic, Nenad Pecinar bosnyák színészek mellett Trill Zsolt és Keszég László látható.

Kiemelt kép: Robyn Beck / AFP