Először éltünk át trollszexet, és élveztük

A szerdai nap Cannes-ban a magyar sikerről szólt, csütörtökön viszont belevetettem magamat a mozizásba, és rögtön két szuper filmet is sikerült kifogni. A versenyprogramban mutatták be Kirill Serebrennikov Leto (Nyár) című filmjét, ami mindjárt átpolitizálta a vörös szőnyeget: a putyini rezsim kedvencének távolról sem nevezhető rendező (aki korábban olyan filmeket csinált, mint Az áldozatkaszkadőr és a Mártírok) háziőrizetben van sikkasztás – nagy valószínűséggel koholt – vádjával, ezért színészei és stábtagjai az arcképét ábrázoló kitűzőkkel felékesítve érkeztek a premierre, és egy nagy „Kirill Serebrennikov” táblát is felmutattak, miközben bevonultak a T-Rex Children of the Revolution című számára, ami a filmben fontos szerepet tölt be.

Aki nem járatos az orosz könnyűzene történetében, nem fogja ismerni a valós sztorit, de én sem vagyok az, és ez egy cseppet sem vett el az élményből. A 80-as évek elején Leningrádban játszódó fekete-fehér film azt meséli el, hogyan kezdődött Viktor Tsoi-nak (Teo Yoo), a Kino együttes alapítójának a karrierje, kifejezetten csak arra a korai időszakra koncentrálva, amikor Viktor összeismerkedik Mike Naumenkóval (Roman Bilyk), a Zoopark együttes frontemberével és feleségével (Irina Starshenbaum), akik felkarolják, és segítenek elindítani a pályán.

Magában a filmben lényegében semmilyen politikai mondanivaló sincs, a puhuló diktatúrában szárba szökő underground alakulásába bizonyára bele lehetne magyarázni mai áthallásokat, de egyáltalán nem tűnik úgy, hogy ez lett volna a rendezői szándék. A Leto bohókás, játékos, álmodozós hangulatával sokkal inkább a fiatalság, a zene, az érzelmi szabadság ünneplése; ha valamit mond, hát éppen azt, hogy a társadalmi-politikai korlátokra fittyet hányva mindenki megteremtheti a saját világát, amelyben komfortosan érzi magát – mondjuk zenél.

A Leto bájos hangvételében visszaköszön az a könnyed érzelmesség, ami a francia újhullám egyik fő jellemzője volt, de nekem a Belle & Sebastian zenéjét használó God Help the Girl című 2014-es musical is eszembe jutott róla. A filmben Mike-ék és Viktorék zenéje olyan klasszikusokkal felváltva szólal meg, mint a rájuk nagy hatást gyakorló Lou Reed, Iggy Pop és David Bowie, a cselekményt pedig időnként zenés-énekes, animációkkal mesévé varázsolt fantáziaszekvenciák színesítik. Az egyetlen hibája, hogy kétórás játékideje egy árnyalattal hosszabb a kelleténél, de azért szívesen elkalandozik az ember a világában akár ennyi ideig is.

Jöjjenek a trollok!

Az iráni származású Ali Abbasi Grans (Határ) című, svéd filmjéről csak annyit tudtam meg elöljáróban a filmet Magyarországon forgalmazó Cirko-Gejzír munkatársától, hogy trollszex van benne – nem tudtam, hogy mire gondoljak, de egyértelmű volt, hogy beülök rá. A film az Un Certain Regard nevű szekcióban szerepel, ami a második legrangosabb válogatás itt Cannes-ban a hivatalos versenyprogram után, és az Engedj be! szerzőjének, John Ajvide Lindqvistnek a novelláján alapul.

Közös a két műben, hogy az emberhez sok mindenben hasonló, de fundamentálisan mégiscsak különböző, ezért velünk szemben álló lényekről szól, akiket az amúgy teljesen realista svéd környezetbe helyez bele, illetve az is, ahogyan a dráma, a horror és a vígjáték elemeit ötvözi egy sötét, kicsit morbid történetben, ami végül mégiscsak a mindannyiunkban meglevő humánum ünneplése.

A sztoriról nem fogok sokat elárulni: a főhősnő egy Tina nevű határőr (Eva Melander), aki különleges képességével szó szerint kiszagolja a csempészeket, és egyszer csak elcsíp egy olyan férfit, akivel nyilvánvalóan valamilyen titokzatos szál fűzi össze. Jobb nem tudni többet, mert a cselekmény egy csomó váratlan, vicces, gusztustalan, megható és totál bizarr fordulatot tartogat, beleértve a beígért trollszexet is, amit szerintem senki sem fog elfelejteni, aki megnézi a filmet. Abbasinak ez még csak a második filmje, de annyira viszi magával a nézőt, ahogyan elmeséli ezt a különös történetet, hogy egy kollégámnak még a rovarevéshez is megjött a kedve az egyik figura ihletésére. Pont az ilyen csodálatos meglepetésekért járunk Cannes-ba.

Borítókép: Cannes Film Festival