Az űrverseny csúcsán még a játszótereken is rakéták álltak

1957 őszén a szovjetek pályára állították a világ első műholdját, a Szputnyik-1-et, majd először érték el a Holdat, de közben az amerikaiak is sorban bocsátották fel a műholdakat és szondákat, sőt, ők teljesítették a legfontosabb célt: 1969-ben embert juttattak a Holdra.

Az egész hatvanas éveket (valamint a hetvenes évek első felét) ez a harc uralta, mely propagandaplakátokon és hangzatos eredményeken túl a mindennapokba is beférkőzött, így az átlagember – akár az egykori Szovjetunióban, a keleti blokk országaiban, az Egyesült Államokban, vagy a világ más, távoli pontjain is élt – egy pillanatra sem tudta elfelejteni, hogy a fejük felett óriási verseny folyik, köszönhetően az űrbe juttatott állatok képét dobozán hordó kekszeknek, játékoknak, cigarettáknak, porcelándíszeknek, tévéadások özönének, a játékiparnak, vagy akár az egyszerű játszótereknek, ahol megmászható, vagy csúszdaként működő rakéták, műholdak, radarállomások, sőt, bolygók jelentek meg.

Az óriási fémjátékok jó része mára persze eltűnt, mivel egy részük menthetetlen állapotba került, másokat egyszerűen leszereltek (ezt az Egyesült Államokban már a hetvenes években, a szovjet utódállamokban viszont sokszor csak a kilencvenes években kezdték meg), és újrahasznosítottak, a maradékot pedig balesetveszélyre hivatkozva (jogosan, hiszen egy ilyen eszköz sokszor segített az idő előtti fogsorváltásban, vagy épp a sebészeknek adott munkát – a szerzőnek is több foga bánta a gömbmászókát) távolítottak el, hogy aztán gyermekbarátabb anyagokból készült, alacsonyabb, és nem betontenger fölé épült játszóterekkel, vagy parkokkal váltsák fel őket.

Néhányuk persze túlélte az elmúlt évtizedeket, így ma is emlékeztetnek egy rég letűnt korra. Ezek közül mutatunk be néhányat.