Ismeretlen Budapest: A Margit körút elfeledett szabadkőműves központja

A római korban született útvonal Pest és Buda 1873-as egyesítése után indult óriási fejlődésnek, és a földszintes, valamint egyemeletes házak jó részét a XX. század első éveire magas, az eklektikus, szecessziós, vagy épp art deco-hatást tükröző épületek foglalták el, a második világháborúig pedig a foghíjtelkeket is modern bérházakkal – így például az Átrium Filmszínház épületével (Kozma Lajos, 1935-1936) töltötték ki.

Erre a sorsra jutott Oslányi Mór szabómester 1882-re elkészült, a mai Margit körút (akkor még Felső országút), illetve a Kapás utca (a név történetéről itt olvashat)
sarkán állt földszintes háza is, melyet a szomszédos Kapás utcai telekkel együtt a magyar szabadkőműves páholyok egyike, az 1871-ben alapított Galilei vásárolt meg, fennállásának negyvenedik évében, 1911-ben pedig lebontatta az aprócska épületet, hogy ott egy páholyházzal egybeépített bérházat emelhessenek.

A Galileit ekkor főmesterként irányító Flessig Sándor (1869-1939) a kor egyik legismeretebb bankárja (1909-től a Magyar Bank és Kereskedelmi Rt., majd az ebből kinőtt Angol-Magyar Bank ügyvezető igazgatója, később ügyvezető alelnöke és a budapesti Áru- és Értéktőzsde alelnöke, majd 1931-től elnöke) az építkezés végéhez közeledve felveti, hogy

“ha a díszes hajlék a testvérek lelkesedése és áldozatkészsége folytán elkészül, az a kr. Művészet számára ne csak akkor vétessék igénybe, ha abban egy-két páholy hetenként néhány órán át munkáit fogja tartani, hanem váljék az a szabadkőműves gondolat állandó gócpontjává. Felveti egy szabadkőműves club létesítésének kérdését is, ahol felolvasásokat, ismeretterjesztő előadásokat, tanfolyamokat lehetne tartani és ez esetben az új páholyház a szabadkőművesi eszme szempontjából is nagy nyereséget jelentene.”

– írja a ma is működő csoport honlapja.

A közösség egyik tagja, Strauss Ödön építészmérnök által megálmodott saroképületet végül 1913. december 16-án Bókay Árpád nagymester világítja meg, a ceremóniát pedig a magyar szabadkőművesség vezetői kísérték figyelemmel: a Nagypáholy fővilágosságai teljes számban képviseltették magukat, a Szövetségtanács és a pesti páholyok pedig kiküldötteik révén voltak jelen az új műhely megszületésénél.

Az egyszerű berendezést kapott helyiségek az alagsorban, a földszinten, illetve az emelet egy elkülönített részén kaptak helyet, mindezt pedig négyemeletes bérház koronázta, sőt, a Margit körúton kialakított üzlethelyiségben még a Budai Kör kávéház is kényelmesen elfért. A határvonal a homlokzaton az építészeti kialakításnak köszönhetően ma is tökéletesen látszik:

A Galilei.hu a ma már nem látható belső díszekről, illetve a pontos felosztásról is megemlékezik, így megtudhatjuk, hogy az alagsorban kapott helyet a sokszor a veszett léptek, illetve elveszett lépések csarnokaként emlegetett előcsarnok, valamint a szentély – ez szerencsétlen ötlet volt, hiszen elhelyezése miatt nem volt szellőztethető, télen pedig nehezen fűtötték fel –, a földszinten az ebédlőként is használt díszterem, a társalgók egy része és a játszótermek, az emeleten pedig újabb társalgók, a könyvtár, az irodák, illetve egy házimúzeum.

A termek berendezése egyszerű volt, bútoraik nélkülöztek mindenféle felesleges díszeket, de a lépcsőfeljárók és termek falait egy egész sornyi szabadkőműves témájú metszet, rajz, vagy festmény díszítette, de a díszteremben a páholyalapítók egyike, Zahoray János festő triptichonja (három táblán helyet kapott festménye) mellett a korábbi főmesterek és néhány jeles tag portréja, vagy mellszobra is helyet kapott.

Az Esztergom címet viselő folyóirat egyik tudósítója 1920-ban járt az épületben, és egy közepesen hosszúra nyúlt cikkben, szépirodalmi igényességgel, bár mérhetetlen utálattal emlékezett meg a falak közt folyó eseményekről, illetve a berendezésről:

A páholyház bejárata a Kapás utcából, míg a lakóházé a Margit körútról nyílt – előbbi felett a fiatalon elhunyt szobrász Murányi Gyula Prométheusz-szobra állt, melyet 1949-ben, az épület háború utáni restaurálásakor eltüntettek, holléte azóta ismeretlen.

A Galilei tagjai közt az elmúlt közel másfél évszázadban olyan neveket találhattunk, mint a század első évtizedeinek építészzsenije, Löffler Béla, vagy épp a transzformátor egyik feltalálója, Zipernowsky Károly, aki egy ennél jóval furcsább, ma szint létező társaságban, a végtelen, titkos tudás létezésében, valamint az ahhoz eksztázisban való hozzáférésben hívő Magyar Teozófiai Társaságban (egykori központjukról korábban írtunk) is fontos szerepet töltött be, sőt, állítólag még okkult képességekkel is rendelkezett!

Amint azt a magyar szabadkőművesség világszinten egyedülálló módon megszületett egykori központját bemutató korábbi anyagunkban említettük, a Magyarországon (illetve a Magyar Királyságban) 1749 óta bizonyítottan jelen lévő szabadkőművesség több alkalommal is illegalitásban működött: előbb II. József korlátozta annak működését, mivel nem tudta azt saját céljaira felhasználni, néhány évvel később, 1795-ben pedig I. Ferenc császár betiltotta azt az egész Habsburg-birodalomban. A bújkálás több, mint hét évtizeden át (eltekintve a szabadságharc végén, az osztrák csapatok bevonulásáig működő, minden magyar szabadkőművest újra összefogni próbáló, kérészéletű A dicső fény hajnalához), 1868-ig tartott, mikor Wenckheim Béla belügyminiszter újra engedélyezte a rend működését, és új páholyok alapítását. A következő fél évszázad a magyar szabadkőművesség aranykorát hozta el, de a Tanácsköztársaság idején, 1919 tavaszán előbb korlátozták, 1920-ban pedig, a Horthy-kor hajnalán betiltották a rendet. A következő engedélyezésre 1945-ig kellett várni, de öt évvel később Kádár János újabb tiltó rendeletet érvényesített, mely az 1989-es új egyesületi törvényig volt hatályos.

A Galilei-bérház története azonban nem nyúlt végig a XX. századon, hiszen termeiket már a Tanácsköztársaság idején a Vasasok II. kerületi szakszervezete foglalta el. A Szabadkőműves Referata szerint két testvér, Hollós Oszkár és Acél Antal meg tudta menteni a könyvtár renddel kapcsolatos műveit, valamint a múzeumi tárgyakat, de a helyiségek 1920. májusi lefoglalásakor a  nehezebben mozdítható berendezési tárgyak, műalkotások és kegyszerek mind eltűntek, a következő években pedig sorra bukkantak fel a város régiségkereskedőinek kirakatában, illetve zsibvásárokon. Az iroda és a könyvtár termei lakásokká, az alagsori helyiségek pedig egyszerű pincékké minősültek vissza: 1924-től Szigethy László tüzifa- és szénnagykereskedése, 1939-től pedig Péter József ponyva-, zsák-, linóleum-, lenáruk- és zsinegüzlete működött itt, de a földalatti termek a világháború kitörése után előbb óvóhelyekké váltak, majd dekorációs műhelynek adtak otthont.

A díszterem 1924-től Dienes Valéria, 1950-től pedig Cseh György tánciskoláját fogadta be, majd néhány éven át a Ganz Vezérlőberendezések Gyára használta kultúrteremként az egykor külső szemmel furcsának tűnő szertartások egész sorát látott szobákat.

1962-ben végül a frissen megalapított Budai Táncklub vette át az egykori Galilei-központ egészét – az intézmény ma is itt működik.

A ház aljában, a Kapás utcai oldalon találhatjuk még meg a Vízivárosi Galériát, a Margit körúti fronton pedig egy kínai étterem próbálja becsalogatni a hömpölygő tömeget.

A szabadkőművesekre pedig ma már nem emlékszik senki, pedig máig köztünk élnek: 1989 óta Magyarországon is több páholy kezdte meg működését, csoportjaik pedig világszerte összesen hatmillió főt számlálnak.

Az információk és fotók forrásai a Magyar Életrajzi Lexikon, Galilei Páholy, Szabadkőműves Referata, Fortepan/A Fővárosi Tanács VB Városrendezési és Építészeti Osztály, Budapest Főváros Levéltára, Levéltári jelzet: HU_BFL_XV_19_c_11, Esztergom, XXV. évf. 166. szám, 1920. augusztus 1., a többi kép pedig a szerző fotója.